Jubaea chilensis - lassan, és bizonytalanul...

Nincs különösebb elkötelezettségem kimondottan a toll-levelű pálmák felé, de ha már egy kertrészletet szinte kizárólag pálmafélékkel szeretnék betelepíteni, akkor jól jöhet a változatosság. A legjobb hidegtűrésű, legyező levelű Chamaerops és Trachycarpus fajok mellett a túlélésre legesélyesebb a már említett Sabal minor, amely ámbár átmenetet alkot a szárnyalt és a tenyeresen szeldelt levelű növények között, de megjelenésében inkább ez utóbbira hasonlít. Így igazából egy növény jöhet szóba, a dél-amerikai származású Jubaea chilensis (chilei mézpálma, chilei borpálma), amely – tudományos neve után talán nem meglepően – Chile endemikus növénye. Az országon belül több régióban is előfordul, az Andokban 1500-2000 méteres magasságáig is megtalálható. Európában Franciaország déli részén, Spanyol- és Olaszországban is találhatunk idősebb példányokat, és mivel a szárnyalt levelű pálmák közül a legjobb(nak tartott) hidegtűréssel rendelkezik, ezért sokan megpróbálják szabadföldben nevelni a mediterráneumtól jócskán északabbra is, több- de leginkább kevesebb sikerrel.

Itt még Jubaea spectabilis néven,

Meyers Konversations-Lexikon, 1888 12.637b

Robosztus törzsű pálma. Levelei sötét- vagy kékeszöld színűek, kifejlett korában 2-4 méter hosszúságúak és 50-60 cm szélesek. Szürke színű, sima felületű törzse néhány száz év alatt könnyen eléri a másfél méteres átmérőt és a 25-30 méteres magasságot. A növény normálisan 40-60 év alatt válik kifejlett gyümölcstermő példánnyá. Szaporítása nem egyszerű, a magok csírázási ideje néha több évben mérhető. 

Nem kell komoly stresszt okozni a chilei mézpálmának, hogy a csúcsrügy sérüljön. A kiültetés előtt álló, megközelítőleg 8 éves növényem nem csak a fajra jellemző, borzasztóan lassú fejlődés miatt kis méretű, hanem azért is, mert 3 egymást követő télen komoly sérülést szenvedett az említett növekvő csúcs. Nem  túl szakszerű kifejezéssel: kijött a közepe. Ez egy olyan határ a pálmaféléknél, ahonnét ritkán lehet megmenteni a növényt. Valahogy megmaradt, és most majd újból bizonyíthat.

Természetes élőhelyén a pálma nedvéből szirupot és bort készítettek, és a chílei Nemzeti Erdészeti Szövetség (CONAF) engedélyével készítenek ma is. Ez a folyamat a fa pusztulását okozza, mert éppen a nem újuló lombkoronát kell hozzá levágni, csúcsrüggyel együtt. A nagyobb méretű növényeknél a folyton felsértett vágási seb helyén 6 hónap alatt több száz liter cukorban gazdag nedv távozik, amely erjesztve, nagyon titokzatos körülmények között feldolgozva méreg drága  – és az elmondások szerint az európai gyomornak még nem is túl ízletes – italként kerül a komoly kínálatú delikát üzletek polcaira.

A Jubaea chilensis állománya a megfogyatkozott, a Természetvédelmi Világszövetség Vörös Listáján a veszélyeztetett kategórián belül a legenyhébb, sebezhető besorolást kapott. Azért nyugalomra semmi ok, hiszen ez annyit jelent, hogy természetes környezetében valószínűleg a kihalás szélére fog kerülni.

Minthogy divatos növény, sokan szaporítják, teljesen biztosan nem fog kihalni, és majd jól vissza lesz telepítve, ha mégis elfogyna Chilében...

Sabal minor - lassan, de biztosan...

A pálmák között a leghidegtűrőbbnek tartott faj, ezért – amióta egy kicsit komolyabban foglalkozom a pálmafélékkel – nagy figyelmet szentelek a Sabal minornak.

Az első növényem a budapesti Füvészkertből származik, majd két német és egy belga kereskedőtől, illetve egy spanyolországi nyaralásból származó magból is csíráztattam. Meglepő módon szemmel látható különbség van már a fiatal növények között is, a teljesen egykorú és azonos feltételek mellett nevelt példányok színe eltér.

A törpe szabalpálma (vagy törpe kúszópálma, vagy kúszó szabalpálma... vagy leginkább nevezzük nevén: Sabal minor) lassú fejlődésű, föld alatti vagy alacsony törzset fejlesztő pálmafaj. Legyező alakú levelének színe a sötétzöldtől a kékeszöldig változhat. A kékesszöld színt a levél viaszoltsága adja, amely nyáron védi a növényt a kiszáradás ellen. A levéllemez mélyen hasított, merev, és akár 60-120 cm átmérőjű is lehet. Virágzata többszörösen elágazó, apró virágai fehér színűek, jelentéktelenek. Terméseinek színe kezdetben világoszöld, majd a teljes éréskor feketére vált.

Virágzó Sabal minor

A semleges kémhatású, üde, tápanyagban és humuszban dús talajokat kedveli, de elviseli a kötöttebb meszes és az enyhén savanyú talajokat is. Természetes élőhelyén, a Mississippi-alföldön, a Parti-síkságon és a Florida-félszigeten a folyóvölgyek agyagos homokjától, a Mississippi által lerakott ártéri löszön át a kiterjedt amerikai bükkösök erdőtalajáig megtalálható. Ez utóbbi a legkedvezőbb a számára.

Sokszor közvetlenül a folyók, patakok árterében vagy mocsaras környezetben él, így jól viseli az időszakosan levegőtlenné váló, nedves talajokat.

Fényigénye nem túl nagy, mert a zárt lombkoronájú erdőkben kevés, szórt napfény jut csak az aljnövényzet szintjére, ahol a törpe kúszópálmák élnek. Ennek ellenére hatalmas, zömök bokorszerű példányok élnek teljes napon is, de ennek fontos feltétele a jó vízellátottság, mert a kifejlett növények hatalmas levéllemezei nagy felületen párologtatnak.

A nagy elterjedési terület változatos környezeti viszonyaiból kitűnik, hogy nem túl érzékeny, jó alkalmazkodóképességű pálmafajról van szó. Egyes elszigeteltebb, Oklahomában és Észak-Karolinában élő populációi jól ellenállnak a zordabb hidegnek is. Az amerikai szakirodalom bővelkedik hidegtűrési adatokban, több államban, így Oklahomában és Kansasban is mértek már -20 °C fokot meghaladó hideget olyan tesztnövények mellett, amelyek szabadföldben, takarás nélkül vészelték át a telet.

A hazai télnek elvileg a legesélyesbben ellenálló Sabal minor 'Louisiana' – egy kis technológiai hiba miatt – nálam már -8 °C-on fagyási sérülést szenvedett a növényházban, ami azért is meglepő, mert szinte minden, a Sabal fajokkal komolyan foglalkozó amerikai kertészet a kiváló hidegtűrése miatt ajánlja. A beszerzőforrásomat persze hiába faggattam a magok pontos származásáról, Ő is ezen a néven vásárolta. Néhány év vagy évtized alatt kiderül majd az igazság, ha megmarad, akkor a louisianai törpe szabalpálma elvileg alacsony törzset növeszt majd, akárcsak a Jean Lafitte Nemzeti és Történelmi Park mocsaraiban...

A hely és a növények kiválasztása

A kertemben van egy kissé rendezetlen sarok. Évek óta tervezem, hogy oda biztosan egzóták kerülnek, mert az a kert legmelegebb része...

Több évtizeden keresztül a 30-40 négyzetméteres területen elvadult orgonabokrok voltak, amelyek alatt borostyán kúszott. A bokrokat folyamatosan visszavágtam, a feltörő sarjakat ritkítottam, de az idősebb orgonák végül inkább hasonlítottak torzókhoz, mint díszcserjékhez, ezért egy meleg februári napon – pár héttel ezelőtt – végleg elköszöntem tőlük.

A sűrű bokor, a megközelítőleg 3%-os keleti lejtés, a jó benapozottság, a lehullott és soha el nem takarított lomb illetve a magas szervesanyagtartalom miatt itt volt eddig a legmelegebb a kertben. A hűvös reggeleken, amikor szinte mindenhol dér borítja a füvet, igen feltűnő, hogy ezen a folton élénkzöld és a száradt lombtól barna minden. Pár évvel ezelőtt ezért került tesztnövényként ide kiültetésre néhány kínai kenderpálma magonc, amelyekről valahogy mindíg elfeledkeztem, és ezért sem téli takarást, sem öntözést nem kaptak a bokrok tövében. Most ismét megtaláltam őket, semmi fagyási sérülés sincs rajtuk, de nagyon lassan fejlődnek.

A (sok)mindent túlélő magoncok

Tehát erre a területre költöznek ki a növényházból a következő fajok néhány hónap múlva:

Brahea armata - Mexikói kék pálma

Butia eriospatha - Zselé- vagy kocsonyapálma

Chamaerops humilis - Európai törpepálma

Jubaea chilensis - Chilei mézpálma

Nannorrhops ritchiana - Mazari pálma

Sabal minor - Törpe kúszópálma

Sabal minor 'Louisiana' - A törpe kúszópálma Luisiana államból származó, elvileg hidegtűrőbb formája

Sabal x texensis - Erről senki sem tudja, hogy mi, majd kitérek rá egy későbbi postban

Trachycarpus fortunei - Kínai kenderpálma

Trachycarpus 'Manipur' (amely nem annyira tudományos, inkább fantázianév, talán a Trachycarpus martianus egy formájáról van szó)

Trachycarpus nanus - Törpe kenderpálma

Trachycarpus sp. Nainital (sokáig T. takilnak hittem, de minden bizonnyal T. fortuneit takar a név)

Trachycarpus takil - Indiai kenderpálma

Trachycarpus wagnerianus - Japán kenderpálma (vagy fortunei var. wagnerianus, ha így szimpatikusabb)

Trachycarpus wagnerianus x fortunei (amely sokhelyütt 'takagii' néven szerepel)

Trithrinax campestris - Kék tűpálma

Washingtonia filifera - Fonalas legyezőpálma

Vannak köztük fiatal magoncok és 10 éves növények is. Szinte teljesen egyértelmű számomra, hogy melyik marad majd meg, így a kimondottan lassan fejlődő Trithrinaxból azért kerül ki fiatal példány, hogy kisebb legyen a kár a növénygyűjteményemben, a Washingtoniából pedig azért, mert szerintem teljesen esélytelen szerencsétlen. Utóbbi szegény csak azért került be a csoportba, mert az online piactereken szinte mindenki "télállónak" és "fagytűrőnek hirdeti".

Ez végülis igaz, hiszen tudom, hogy van tél Argentínában és Nyugat-Arizónában is – csak az egy kicsit más mint a miénk –, a fagypont pedig a szó szoros értelmében az a hőmérséklet, amelyen egy anyag (jelen esetben a víz persze) folyadék halmazállapotból történő megszilárdulásának átmenete egyensúlyban van. Ez utóbbit akárhogy csavarintom, az a 0 °C. Fagytűrő tehát a pálma, ha kibírja a -1 fokot. Csak hát Magyarországon ennél egy kicsit hidegebb is szokott lenni...

Első az egyenlők között...

Primus inter pares

Az első Magyarországon kiültetett pálmákat a budapesti Füvészkertben láttam, ahová nem csak a növények, hanem A Pál utcai fiúk című regény miatt is mentem. Kíváncsi voltam rá, hogy olyan-e a kert, mint ahogyan azt gyermekkoromban elképzeltem... Hát nem olyan. Nagyobb területre számítottam, nagyobb növényházakra, és persze nem gondoltam, hogy egy kultúrtörténetileg ilyen fontos kert – bizonyára a pénzhiány miatt – ennyire elhanyagolttá válhat. Igazából csalódást okozott az akkor még eléggé leromlott állapotú intézmény.

Azóta sok minden változott, a kertet folyamatosan átépítik, rendbehozzák az épületeket, jelenleg éppen az 1865-ben épült műemléki védettségű Pálmaház és környéke újul meg a kb. 1 évig tartó rekonstrukció során, közel 400 millió forintos uniós támogatásból. Remélhetőleg 2011 augusztusában újra megtekinthető lesz...

Az 1986-ban telepített Trachycarpus fortunei csoport a budapesti Füvészkertben

Az ELTE Botanikus Kertjét vezető Dr. Orlóci László egyike azoknak a szakembereknek, akik elsőként foglalkoztak egyes hidegtűrő pálmafajok kiültetésével, a Pálmaház előtti kínai kenderpálmák (Trachycarpus fortunei) pedig a legrégebben kiültetett példányok közül valók. De nem csak a Füvészkertben történtek hasonló kísérletek, Dr. Debreczy Zsolt a Corvinus Egyetem Budai Campusát övező Budai Arborétumba is telepített a növényből, továbbá Ács Antal a Varga Márton Kertészeti és Földmérési Szakképző Iskola gyűjteményét, Forró Marianna pedig a Pécsi Tudományegyetem Botanikus Kertjét gazdagította a kínai kenderpálmával. Természetesen a növénygyűjtőket is rabul ejtette a különös faj, magánkertekben is jó pár példányt nevelnek évtizedek óta.

A Trachycarpus fortunei beszerzése 30 évvel ezelőtt nem volt annyira egyszerű, mint most, amikor gyakorlatilag bárki vehet a növényből az első közelébe eső kertészeti- és barkácsáruházból vagy valamelyik lerakatból. A kérdés csupán az, hogy sikerül-e életben tartani a növényt a hosszú hideg és párás télen temperált hőmérsékletű takarás nélkül, vagy csak a fűtött épületek védelme és a különleges mikroklíma adtak esélyt a pálmák túlélésének.

A kenderpálma – egyelőre – nem lett a kertek gyakori növénye, télen sokszor pusztul el a csúcsrügy a levelek közé szivárgó majd jéggé váló csapadéktól vagy a fóliatakarás alatt gombás fertőzéstől. A hazai nyár gyakran rövidnek bizonyul arra, hogy a növény regenerálódjon a téli sérülések után, és így az a gondoskodás ellenére is legyengül. Nyilván nem teljesen véletlen, hogy nem a pálma lett a fehérre meszelt parasztházak portájának jellegzetes növénye, hanem az ütött-kopott fazékban virító muskátli, ami ugyebár szintén egy egzóta Dél-Afrikából, csak már megszoktuk jelenlétét...

...már éppen ideje volt...

...már éppen ideje volt, hogy az évek óta gondozott hidegtűrő pálmáimat kiültessem...

A hazai kereskedők egyes pálmafajok "elképesztő hidegtűréséről", míg a reálisabb szemléletű kutatók inkább – kissé bátortalanabb megfogalmazással – "a kiváló mikroklímájú területeken az esetleges honosítási lehetőségekről"  számolnak be.

Ebben az évben a pálmák szabadföldi nevelésének minden mozzanatát be fogom mutatni, a talaj ültetés előtti előkészítésétől a téli takarásig. Részletesen bemutatom a kiültetett fajokat, és beszámolok az eddigi növénytartási tapasztalataimról is.

Bízom benne, hogy a Pálmaliget blognak lesz létjogosultsága egy év múlva is, és a kiültetett növényeim a gondos nevelés eredményeképp éppúgy életben lesznek, mint ahogyan sértetlenül vészelték volna át a telet egy fűtött növényházban...