Yucca filamentosa – Mit neki te zordon Kárpátoknak…

Talán pontosan azért áll hozzám közel ez a növény, ami miatt sok növénykedvelőtől távol: mindent elvisel, ezért szinte már-már közönséges. Ha teljesen száraz és napos helyen van, akkor merev és rövid leveleket fejleszt, göndörödő fehér rostszálakkal a levélszéleken, ha pedig árnyékban él, üde nedves talajon, akkor a levelek megnyúltak és visszatörtek lesznek. Ez utóbbi esetben minden jelző eszünkbe juthat róla, de a „lenyűgöző megjelenésű” biztosan nem. Megtalálható elhanyagolt utak mentén, a temetőkben vagy az évtizedekkel ezelőtt épített parkokban, megbújva egy aranyfa (Forsythia) lombja alatt. Néha újra felfedezik a kertépítők, és valamelyik sárga csíkos levelű kertészeti változata a kertészetekben méregdrágán terjedni kezd, aztán megint semmi.

Volt ideje a fürtös pálmaliliomnak közönségessé válni, hiszen 1675(!) óta van jelen Európában. Az eredeti élőhelye az Amerikai Egyesült Államok Atlanti-óceán menti államaiban van, Florida középső részétől egészen messze, északra, New Hampshire-ig hatol. Ez kb. 2000 kilométer. Mint ide (Szekszárd) Moszkva. Az pedig messze van, legalábbis lóháton…

Yucca filamentosa (Redouté, Pierre-Joseph - Les Liliacées, 1809)

A számomra legérdekesebb példányokat az Alföldön, a telepített homoki fenyvesek közé ékelt legelőkön láttam, konkrétan Pirtó és Kiskunhalas között. Minden bizonnyal az egykori tanyák helyét jelzik – bár sokszor épületeknek már nyoma sincs –, csak a jukkák díszlenek szép sorban, érintetlenül. Úgy tűnik, válogatósak a birkák, és nem kell nekik az amerikai csemege.

A növény különben törzs nélküli, vagy alacsony törzset fejleszt. (25)30 – 60(75) cm hosszúságú, kard alakú levelének színe a világoszöldtől a kékeszöldig változik. Száraz körülmények között a levél kanalasodó végű. Virágzata a növény fölé emelkedik, nálunk 150 – 200 cm magas, de természetes élőhelyén akár 4 méter is lehet.  Illatos virágai jellemzően fehérek, krém- vagy zöldes árnyalattal. Nálunk június közepétől nyílik. A nevelése nem nagy kihívás, bár biztosan akadnak olyan extrém körülmények, ahol elpusztulhat. A hideget kiválóan bírja,  szépen fejlődik a nedves talajon, de egy konténerben nevelt példányt véletlenül öntözés nélkül hagytam az idén. Ez egy nagyon száraz év volt, de a jukka köszöni, jól van.

Harmincöt mondat – leginkább magamról…

Pár nappal ezelőtt megtaláltam azokat a fényképeket, amelyeken az első saját csíráztatású pálmáim vannak. Annyira azért nem voltak eldugva ezek a fotók, ettől függetlenül sokáig nem néztem meg őket. Ezek közül a példányok közül nekem talán már nincs is, viszont egy 2006-ban alakult – és azóta igen hányatott sorsú – vállalkozáson keresztül eljutottak sok száz növénygyűjtőhöz. Egy darabig láttam a „Liget” galériájában, hogy mekkorák lettek. Nagyok.

Amúgy az egész ott kezdődött, hogy születésemkor Édesanyám (aki leginkább anci, de ez így olyan szép patetikus...) kapott egy pálmát Édesapámtól (aki pedig leginkább fater). Na, én ennek a megnyúlott levelű phoenixnek a földjét turkáltam pár évig, aztán kitaláltam, hogy dísznövénykertész leszek (jelzem, a kettő között azért eltelt pár év…). Végül nem kertész lettem, hanem agrármérnök, de ez igazából mindegy is.

Aztán egy karácsonykor az aszalt datolyák magjait elkezdtem kicsíráztatni, mert szerettem volna a leértékelten megvásárolt Washingtonia pálmám mellé egy toll-levelűt is. Persze kapásból legalább 80 maggal kezdtem. Az akkori kedvesemtől megkaptam Dieter Kämpfer Pálmák a lakásban című könyvét, bele is írta kedvesen: „…hogy a szenvedélyeid tartósak legyenek…”. Ebben a könyvben elég sok információ van a pálmákról, de azért gyorsan kinövi az ember. A barátnőm közben feleséggé avanzsálódott, aztán anyává, aztán duplanyu lett belőle, és azóta is minden írásomat elolvassa, és – ha hagyom – átjavítja a szertelenségemből eredő barokk körmondatokat. Meg központoz. És továbbra is kedves.

Az első néhány száz Chamaerops humilis és
Trachycaprus fortunei magonc

Aztán megtaláltam az első épeszű emberekből álló – és azóta is működő – fórumot az Indexen, és kitaláltuk, hogy nekünk bizony egy átlátható, egzótákkal foglalkozó oldalra van szükségünk, ami eszméletlen gyorsasággal el is készült. Viktor gyors volt és pontos, bár nem nagyon értette a domainválasztást, szerinte lehetett volna egyszerűbb név is, mint a www.palmaligetetmagyarorszagnak.com. Ezt az oldalt szerkesztettem egy-másfél évvel ezelőttig, aztán már senki sem szerkesztette. Elhatároztam, hogy teljesen függetlenedve összehozok egy új oldalt. Kitaláltam, hogy milyen sablonnal, milyen arculattal, és milyen hierarchiával fog működni. Mindent összeállítottam, már-már fanatikusan, az utolsó színárnyalatig. Sokan tudták, hogy min dolgozom, fel is ajánlották a segítségüket, de ha elakadtam, akkor valahogy mindig egyedül maradtam. Számoltam, a tízedik honlapépítőről pattantam le, amikor a lelkesedésem alábbhagyott. Amúgy egyetlen dolog éltetett, hogy a Ligetről elköltözött Facebook csoport kritikán aluli körülmények között is együtt maradt, mert ez egy közösség, nem százegynéhány névtelen fórumozó. Úgy nézett ki, hogy az új oldal a mai naptól üzemelt volna, de kaptam egy minden bizonnyal jó szándékú megjegyzést az elmúlt posthoz, létrejött a pálmatartók új közösségi oldala. Nagyon más lett, mint amit szerettem volna, de a célnak tökéletesen megfelel. Most nem gondolom, hogy egy hasonló profilú oldalt nekem is össze kellene hoznom. Meg igazából lassan nincs is kinek.

Maradt tehát ez a blog, amely mint internetes napló nem teljesen az én műfajom, de biztosan jó lesz majd visszaolvasni már a néhány hónappal ezelőtti eseményeket is, ha végre tényleg a kertészkedésről fog szólni. Például jó volt a minap visszaolvasni a sióagárdi Gugás-gödör blogját is, ez az egyik leglehetetlenebb project, amiben valaha részt vettem. Kellemesen kilátástalan egy szeméttelepből néhány év alatt parkot csinálni úgy, hogy minimális tőkével és csak önkéntesekből álló munkaerővel lehet számolni. Nagyon komoly összefogásra van szükség, és ebben szerencsére nincs hiány.

Amúgy harmincöt nappal ezelőtt léptem harmincötödik életévembe. Hogy mik vannak…

Nannorrhops ritchieana – Kalap, kabát…

Mazri (vagy mazari) pálma a helyi elnevezése ennek a törpe növésű, a nemzetségén belül egyedüli pálmafajnak. Ez a hely pedig Beludzsisztán régió, amely Pakisztán délnyugati, Afganisztán délnyugati és Irán délkeleti területein helyezkedik el. A Nannorrhops ritchieana a Szulejmán-hegységben 600 – 1100 méter tengerszint feletti magasságáig található meg leggyakrabban. Termesztik is, mintegy 65 ezer embernek (túlnyomórész hölgynek) ad munkát a növény levélzetének szüretelése és feldolgozása. Számtalan használati tárgy készül belőle, kalap, kosár, szőnyeg, seprű, kötél… amely helyben kerül felhasználásra, mert a turizmus nem a legjellemzőbb gazdasági ágazat a környéken. Pakisztánban éves szinten több, mint 37 ezer tonna mazri pálma levelet dolgoznak fel. Tehát nyilván rengeteg van belőle, mert az élőhelyén igen lassú fejlődésű növényről van szó.

Természetes elterjedési területén a száraz, hegyvidéki térségben homokos, köves talajon tenyészik, és jellemzően a törzs alapjánál az oldalhajtások és a rövid törzsmagasság miatt inkább bokorszerű, ezzel szemben a nedves szubtrópusi klímán nevelt növény több méteres törzset növeszt. Eredeti élőhelyén a leszáradt levelek sokáig borítják a törzset, amely így a hidegtől is védelmet nyújt számára. Egyenlőtlenül gyűrűs törzse sima, világosbarna színű. Nagyon változékony faj, több színváltozata létezik az ezüstös hamvaskéktől a sötétzöldig. Levéllemezének levélsugarai a fiatal növényeknél merevek, idősebb korban a hosszú tüskétlen levélnyéllel együtt visszahajlóak. Tudományos nevének szinonimáit (N. arabica, N. naudiniana, N. stocksiana) előszeretettel használják a különböző megjelenésű példányok fajnevéül.

Zöld

A növény Khyber Pakhtunkhwa tartományban megtalálható Kohat kerületben az 1953. évi Kohat Mazri ellenőrzéséről szóló törvény szerint helyi védettség alá tartozik. Aki a törvényt nem tartja tiszteletben, és a vadon élő példányokból leveleket vág le, hogy kalapot készítsen, hat hónap szabadságvesztéssel (!), vagy 500 rúpia pénzbírsággal sújtható. 500 pakisztáni rúpia kb. 1268 Forint. Ha lehet választani, akkor inkább maradjon a szabadságvesztés…

(Beludzsisztán néven van egy tartomány is Pakisztánban, de ez nem fedi le a növény elterjedését és a történelmi régiót.)

Trachycarpus takil – true or false?

Az indiai kenderpálma a Thalkedar egyik völgyében, Nakuleshwar szent ligetében honos. Ha elsőre nem ugrana be, akkor ez Indiában, a Kumaon régióban található. Ez pedig már a Himalája, 1500 – 2500 méter tengerszint feletti magassággal, gyakran hideggel és hóval.

Egy évszázaddal ezelőtt itt volt megtalálható a Trachycarpus takil legtöbb példánya, de mára kiveszőben van. A Current Scienic (Vol. 96, No. 1,) 2009-ben közölt cikke szerint két, összesen 500 egyedszámnál kisebb populációja van Pithoragarh kerületben (a Kalamuni és Thalkedar erdőségekben) és egy kisebb harmadik pedig az Almora kerületben, ezért a természetes élőhelyén magot sem lehet gyűjteni. Elvileg. Ehhez képest szinte minden európai pálmamag-kereskedő árul a „true takil” néven magokat, pedig Európában teljes bizonyossággal csak néhány növényről lehet tudni, hogy az valóban indiai kenderpálma.

A növényről az első hivatalos leírást Odoardo Beccari (1843 – 1920), olasz természettudós készítette el, amely 1905-ben jelent meg a Webbia Magazinban. Beccari csíráztatott eredeti élőhelyről származó magokat, közülük ma is él néhány általa telepített példány a Firenzében, a Villa Beccari gyűjteményben, és a Római Botanikus Kertben. A leírást is –valószínűleg– ezekről a példányokról készítette.

Ez a példány Madridban látható (Parque del Buen Retiro) – 

talán takil

Kicsit bonyolítja a dolgot, hogy ezekben az olasz kertekben – és persze máshol is – természetes úton kereszteződik a Trachycarpus nemzetség más fajaival (introgresszió), így elveszítve a fajazonosságát. Leginkább ez a botanikai hajlammal fertőzött pálmagyűjtők legnagyobb félelme, de talán ettől még lehet nyugodtan aludni…

A legfontosabb különbség a kínai kenderpálma (Trachycarpus fortunei) és az indiai kenderpálma (Trachycarpus takil) megjelenése között, hogy ez utóbbi növénynél a fiatal példányok törzse gyakran aszimmetrikusan, kissé elfekve fejlődik, a levélnyél és a levéllemez találkozásánál, az ún. hastula és a levéllemez kissé elcsavarodik, továbbá a levéllemez merevebb is, mint a T. fortunei esetében, a magok kevésbé vese-alakúak, inkább gömbölydedebbek, és az idősebb növény törzse gyakran lecsupaszodik. Ez mondjuk a Római Botanikus Kertben élő növényre nem annyira vonatkozik, arról a leszáradt levelek az elmúlt jó néhány évtizedben nem hullottak le.

Én is csíráztattam és nevelek immár harmadik éve huszonegynéhány indiai kenderpálmát, ügyelve, hogy ne keveredjen össze a teljesen ugyanolyan kínai kenderpálmáimmal. Eddig nem vettem észre semmi különbséget, talán majd idősebb korukban. Biztosan takil, hiszen mi késztetné a kereskedőket arra, hogy tízszeres áron áruljanak fortunei magokat…

Rhapidophyllum hystrix – Megmondtam én, enyém leszel…

A DavesGarden.com legnagyobb értéke, hogy több mint 49 ezer kertész(kedő) állította össze az ott megtalálható adat- és fotórengeteget, igaz kérdéses, hogy a tartalmat mennyire kontrolálják. De talán semmi sem ösztönzi az Ohio állambéli növénygyűjtőket, hogy hamis információkat adjanak a tűpálmáról (Rhapidophyllum hystrix), amely ugyan őshonos az Egyesült Államokban, de leginkább csak a Florida-félszigeten…

Ohioban egy Oxford* nevű város ad otthont a Miami Egyetemnek**, ahol a növénytani tanszéken egy évtizeddel ezelőtt komolyan kezdtek kísérletezni a hidegtűrő pálmákkal. David A. Francko és Sarah L. Wilhoite meghökkentő eredményről számoltak be a Nemzetközi Pálmaszövetség hivatalos lapjában (Palms, Vol. 46, No. 1), amely szerint gyakorlatilag sérülésmentesen élte túl a 1999/2000. évi telet a védett fekvésbe telepített Rhapidophyllum hystrix, míg a Trachycarpus fortunei és a Trachycarpus takil nagyfokú levélsérülést szenvedett (árnyékos helyen cca. 25%, napos helyen pedig 80%). Így el is terjedt, hogy a lassan csírázó, lassan fejlődő, csaknem veszélyes tüskékkel felfegyverzett faj a leghidegtűrőbb a pálmafélék (Arecaceae) családjában. Ez az eredmény már csak azért is érdekes lehet számunkra, mert a kutatást egy a miénkhez hasonló klímájú államban végezték, ráadásul a La Nina éghajlati jelenség jelentősen befolyásolta Dél-nyugat Ohio klímáját: a forró és száraz nyár után tartós téli hideggel idegelte a kutatókat az időjárás, a minimumhőmérséklet -24 °C volt. Na, ez hideg.

Nemhiába tűpálma

Persze nem csak Ohio büszkélkedhet komoly megpróbáltatásokat túlélt tűpálmákkal, az Egyesült Államok Nemzeti Arborétumában (Washington) az 1970-es évek óta él, mindennemű takarás nélkül egy példány.

A budapesti Füvészkertnek van, nekem (még) nincs idősebb példányom, csak jó néhány magonc, amelyek közül pár biztosan a szabadföldben fog kikötni tavasszal. Amúgy a kifejlett növény magassága 1,5 – 2 méter, a törzs alapjából növekedő sarjakkal bokorszerű, áthatolhatatlan telepeket alkot.  Alacsony törzsét rostok és a hírhedt 10 – 25 cm hosszú, sötétbarna vagy fekete színű tüskék borítják. Legyezőszerű levelének színe sötétzöld, mélyen hasogatott, fonákján gyakran ezüstszürke. Szép.

* amely nem azonos a közismert angol egyetemi várossal

** amely persze csak névrokonságban van a Florida állambeli várossal
(...és különben a szomszédos Indiana államban található még Manchester, Versailles, Hamburg, Edinburgh...)