2012. február 1., szerda

Yucca glauca – A szürke eminenciás

A Yucca glauca az észak-amerikai kontinens közismert növénye. Természetes élőhelye az USA számos államában megtalálható, ahol a különböző klimatikus tényezők mellett más-más talajtípuson tenyészik. Fellelhető Nebraska, Montana, Dél-Dakota, Colorado, Kansas, Oklahoma, Új-Mexikó, Texas és Arizona államban, de az egyik – talán – alfajának populációja a kanadai Alberta államban él (Yucca glauca subsp. albertana).

1811-ben Thomas Nuttall (1786 – 1859) angol és John Bradbury (1768 – 1823) skót botanikus részt vett a Missourin felhajózva az Astor-Expedícióban, amelynek legfőbb célja számukra az volt, hogy tanulmányozzák az észak-amerikai növényvilágot. Így találta meg Nuttall a helyi lakosság által a levél formája és merevsége miatt „spanyol bajonettnek” vagy a leveléből roncsolás során kinyerhető anyag miatt „szappan-gyomnak” vagy „medve-fűnek” vagy „Nagy-síkság jukkának” vagy „préri jukkának” nevezett növényt. Na ezért érdemes megtanulni a tudományos nevet.
Van egy kedves elnevezése is, amelyet Új-Mexikóban a spanyolajkú lakosság használ a Yucca glauca megnevezésére: a „Lamparas de dios” (az Úr lámpája), amely a virágzatára utal.
A tudományos név pedig a latin glaucus szóból származik, melynek jelentése kékes, zöldes szürke.
Az első részletes leírás 1813-ban jelent meg a növényről.

Természetes élőhelyén
Fotó: Patrick Alexander - New Mexico State University

Alacsony törzset növesztő vagy törzsetlen faj. Természetes élőhelyén az egy méteres magasságot csak az idős növények érik el. Merev, tőrszerű levelei keskenyek, szélességük 6-15 mm, hosszúságuk formánként eltérő, általában 30 – 70 cm közötti. A levél színe szürkés- vagy hamvaszöld, a levélszélen egy keskeny világos, majdnem fehér színű sáv található, melyről esetenként vékony, fonálszerű rost válik le. A hazai nedvesebb klímán jellemzően a lágyabb, visszahajló levelű formái nőnek. Virágozni 5 – 6 éves kor felett szokott, virágzata 60 – 100 cm magas, harang alakú függő virágai általában zöldesfehérek, rózsaszínes árnyalattal.
Ivaros szaporodása mellett jellemző rá a föld alatt futó gyöktörzsből előtörő hajtás. Ha a préritüzek a növény föld fölötti részét elpusztítják, a felszín alól a vastag kéreggel védett gyökérből hamarosan előbújnak a fiatal hajtások, amelyek kapcsolatban vannak az anyanövény gyökérzetével. Ez a kapcsolat idővel megszűnik, és az önálló növény ismét szerteágazó gyöktörzset fejleszt.

Az alábbi alfajokkal lehet leggyakrabban találkozni, amelyeket az elterjedési területükön kívül a megjelenés is megkülönböztet.
- Yucca glauca ssp. stricta – a természetben Új-Mexikó északkeleti, Colorado délkeleti, Kansas délnyugati és Oklahoma északnyugati részén fordul elő, a lágyabb, gyakran visszahajló levelű Yucca glauca ssp. glaucától elsősorban a merev levelei különböztetik meg,
- Yucca glauca ssp. albertana – Montana északi (USA) és  Alberta déli részén (CAN) fordul elő, és törpe növésű.
Igaz, a jukkákra kiváltképpen jellemző, hogy amellett, hogy a fajok szépen keverednek egymással, a különböző körülmények között nagyon változékonnyá lesznek: nedves, tápanyagban gazdagabb talajon és árnyékos helyen sötétebb és lágyabb levélzetű, kevésbé viaszos és sokszor magasabb növésű, míg a tápanyagban szegény, száraz homokos talajon, tűző napon tenyésző növények lassú fejlődésűek és törpe növésűek. Szóval ránézésre nem fog menni a fajmeghatározás, de egy genetikai vizsgálat átsegíti a gyanútlan botanikust a problémán.

Jól viseli a szárazságot
Fotó: Patrick Alexander - New Mexico State University

Ha a természetes környezetéhez hasonló feltételeket szeretnénk biztosítani a növény számára, az az elképesztő area miatt könnyen sikerülhet. Nincs túl nagy igénye, talán a legfontosabb, hogy lehetőleg napos helyet válasszunk számára, és hogy jó vízelvezető-képességű talajba ültessük. Száraz feltételek mellett hidegtűrő képessége jelentősen javul, és a hazai teleket könnyedén átvészeli. A tavasztól őszig tartó időszakban mérsékelten öntözhetjük, de jól viseli a legforróbb nyarat is. Széles elterjedési területéből egyértelműen következtethetünk kiváló akklimatizálódó képességére. Egyes termőterületein, mint a dél-dakotai Badlands Nemzeti Parkban a nyári (+40 ºC) és téli (-40 ºC) hőmérsékletkülönbség akárhogy is számoljuk 80 fok, ez a szám pedig talán magáért beszél.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése