2012. július 3., kedd

A pálmák kiültetése – nagyvonalakban


Jó lenne, ha a pálmafélék kiültetése valami igazán különleges technológiát igényelne, mint például a bonsai gyűjtőknél a yamadori első metszése. Jó lenne valami nagy trükk, ami már az első pillanattól különlegessé teszi a pálma kiültetését…, de itt nincs semmi extra. Kell egy ásó, egy barátságos adag, érett szarvasmarhatrágya meg víz. Meg pálma. Ennyi. Esetleg a talajcserénél vagy- javításnál szükség lehet még néhány hozzávalóra: futóhomok estében némi tőzegre meg agyagra, ami raktározza és megköti a vizet és a tápanyagot, illetve a betonkeményre száradó, szerkezet nélküli agyag esetében pedig folyami homokra vagy perlitre, hogy javuljon valamelyest a vízelvezető-képesség és a talaj levegőháztartása. Igaz, ezeket akkor is el kell végezni, ha valami puccos texasi pálma helyett egy fájdalmasan közönséges smaragdtuját ültetünk.

A gyümölcsfák vagy a konténeres díszcserjék telepítéséhez hasonlóan kell ásni egy legalább kétszer olyan széles, és legalább kétszer olyan mély gödröt, mint amekkora a kiültetendő növény konténerének/cserepének átmérője. A gödör aljából nem kell az összes földet kiemelni, elég meglazítani. Erre a meglazított rétegre kell teríteni a szarvasmarhatrágyát, – édesapám szavaival élve: „úgy jóformán” (ez kb. 5 cm vastagságot jelent) –, némileg összedolgozni a talajjal, majd rápakolni megközelítőleg ugyanennyi földet (hogy a gyökérzet ne érintkezzen közvetlenül a trágyával). Aztán jöhet a növény és az öntözés. Azért jobb ilyenkor öntözni, mert a gyökérzónát szépen át lehet itatni vízzel anélkül, hogy teljesen ellevegőtlenítenénk (nicsak! ezt a szót nem ismeri a Word), hiszen a víz elszivárgása után a betemetéskor a földlabda és az ültetőgödör közé került föld morzsalékos szerkezetű marad. Főleg, ha nem tapossuk meg jó keményen, nehogy kiessen onnan. (Hova?) Tehát nem kell úgy tömöríteni, mint egy betonoszlop állításnál, és iszapolni sem. Arany közép. Természetesen az ültetési mélység nem változik, a gyökérnyak maradjon a felszínen.

Kínai kenderpálma (Trachycarpus fortunei) kiültetés közben.
Ha a víz eltűnt, jöhet a betemetés.

(Még mielőtt talajtani okokból kitörne a forradalom, jelzem, hogy a homoknál teljesen mindegy, mit ügyködünk, ész nélkül lehet tolni a vizet, úgyis elfolyik valahova le, aztán oldalra… És még van egy csomó köves-sziklás váztalaj, ahol meg nem árt egy markoló… meg szikes… Tudom. Vagy bele kell piszkálni, vagy marad a természetes növényzet, meg a bálványfa (Ailanthus altissima), annak majdnem minden mindegy.)
Érdemes mulcsozni. A talajfelszín takarása révén nem hagyja túlhevülni, gyorsan kiszáradni, vissza lehet vele szorítani a gyomokat, a lebomlása révén tápanyagot is pótlunk valamelyest, stb… És – nem utolsó sorban – egészen normálisan néz ki a kert. Pláne, ha nem választunk bele valami rózsaszínre vagy égszínkékre festett fenyőzúzalékba. Én „kéregpárti” vagyok.

Június 10-én kiültettem kb. 20 pálmát. Fiatalabbakat, idősebbeket egyaránt. A cél ugyebár az, hogy bebizonyosodjék, mennyire bírják a hazai klímát, vagy éppenséggel, mennyire nem. Sokan télállóként forgalmazzák szerencsétleneket, és ez igaz is, csak kell rájuk fűteni. Hát én nem fogok. És mivel nem vagyok saját magam ellensége, nem áldozom fel a legszebb növényeimet a „tudomány” oltárán…

Ez lett a végső lista (A legfiatalabb növényeket is legalább 3 évig neveltem, valamelyiket 6…):

Brahea armata
Butia eriospatha
Chamaerops humilis
Chamaerops humilis var. argentea
Jubaea chilensis
Sabal minor (több helyről származó magokból)
Sabal × texensis
Trachycarpus fortunei (3 méretben)
Trachycarpus fortunei 'Wagnerianus'
Trachycarpus sp. 'Nainital'
Trachycarpus takil
Trithrinax campestris
Washingtonia filifera

A mexikói kék pálma (Brahea armata) az egyik legkisebb kiültetett növény,
a sorsát illetően nem vagyok túl bizakodó...

Az ELTE Füvészkertből származó törpe kúszópálma (Sabal minor),
háttérben egy chilei mézpálma (Jubaea chilensis)

Texasi kúszópálma (Sabal × texensis), ennek bizony kötelessége lesz kibrni mindent,
főként, hogy télen (is) árnyékban marad

Indiai kenderpálma (Trachycarpus takil). Csak egy nagyobb növényem van, amivel nem kísérletezgetek. Ez is 3 éves elmúlt...

Egy nagyobb, szél által összekócolt kínai kenderpálma (Trachycarpus fortunei), jelenleg kb. 40cm magas a törzse. Elől egy gyapja zselépálma (Butia eriospatha), bal oldalon pedig egy tasmániai havasi eukaliptusz (Eucalyptus gunnii) lóg be a képbe.

De az idén telepítettem még egy csomó egzótát (Agave parryi subsp. neomexicana – új-mexikói agávé, Araucaria araucana – chilei araukária, Cupressus sempervirens 'Fastigiata Aurea' – arany európai ciprus, Dasylirion wheeleri – nyugati üstökvirág, Eucalyptus gunnii  –  tasmániai havasi eukaliptusz, Laurus nobilis – közönséges babér, Olea europea – olajfa, Poncirus trifoliata – vadcitrom, Quercus agrifolia – kaliforniai tölgy, és vagy 10 Yucca faj…). 

14 megjegyzés:

  1. Szabad tudni mi a tapasztalat hidegtűrésben a pálmáknál ?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mind a 2012/2013, mind a 2013/2014. tél annyira enyhe volt Szekszárdon, hogy gyakorlatilag túlzás lenne azt mondani, hogy van tapasztalat a hidegtűréssel kapcsolatban... Két növényem pusztult el, az egyiket egy vakond, a másikat pedig én intéztem el. A leghidegebb éjszakákon sem volt -14 foknál kevesebb a növényeknél, azt pedig vidáman viselte el a legtöbb növény. A kiültetésre - szerintem - teljesen alkalmatlan Washingtonia is - teljes lombvesztéssel ugyan, de - életben maradt...

      Törlés
  2. azért a -14 fok sem olyan rossz !! Téli csapadék ellen voltak védve ,vagy csak simán a talaj takaró ? Köszönöm a választ !

    VálaszTörlés
  3. A sziklapálma hogy bírja? Érdemes kiültetni?liát használtál vagy anélkül?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Csapadékvédelmet kap, illetve a pálmák között a talajfelszínt kb. 30 cm-es lehullott lomb borítja. Annyira enyhe volt ez a néhány tél, hogy nem sérült.

      Törlés
  4. A kinai kenderpalmara tegyek fóliát vagy ezzel a fajtával nem kell törődni telen?

    VálaszTörlés
  5. Nagy méretű, 6 éve kiültetett pálmákat át lehet-e ültetni ilyenkor másik helyre ?

    VálaszTörlés
  6. Természetesen. Mindössze arra kell ügyelni, hogy a lehető legnagyobb földlabdával kerüljön kivételre, illetve hogy az átültetés évében kiemelt figyelmet kell fordítani az öntözésre.

    VálaszTörlés
  7. Szia! Hogy viselték a pálmák az idei telet? Engem a japán és kínai kenderpálmák érdekelnének.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kellemetlen volt ez a tél, és ez a növényeken is szépen megfigyelhető... Mindkét faj "négyes alára vizsgázott", élnek, bár komoly levélsérüléssel. Készítek egy részletes beszámolót fotókkal...

      Törlés
  8. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.