A következő címkéjű bejegyzések mutatása: chamaerops humilis. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: chamaerops humilis. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. március 9., szombat

Pálmaligetet Magyarországnak

– vészfűtés nélkül –


Az időjárás előrejelzés szerint március közepére ismét éjszakai fagyokkal és hóeséssel kell számolni, amit most a 20 fokban egyáltalán nincs kedvem még elképzelni sem. Ma délután ünnepélyesen kikiáltottam a 2013. évi tavasz beköszöntét, és elkezdtem a pálmák téli védelméül odahordott mintegy köbméternyi falombot szétteríteni.

Az igazán enyhe tél miatt nem meglepő, hogy végzetes kár nem érte a növényeket. A teljesen esélytelennek gondolt növények persze hozták a jóslatot, megcsúnyultak. Ezen a télen a kert legkitettebb részén, kb. két méter magasban mért legalacsonyabb hőmérséklet is csak -10,4 fok volt, ami egy kellemes 8a USDA zónának felel meg. Ennyi pedig előfordul még Rómában is, ahol a botanikus kertben pár száz évvel korábban ültették el a nálam is megtalálható pálmákat. Ott mondjuk megmaradnak még a Phoenix és Washingtonia fajok is...

A Római Botanikus Kert – na ilyen itt biztosan nem lesz mostanában, és talán nem is kell
(csak savanyú a szőlő)
Fotó: Andrej Paušič

Azt eddig is jól tudtam, hogy lehet Magyarországon kiültetve pálmákat nevelni (és ezt számtalan példa bizonyítja is), de valahogy 2012 tavaszáig komolyabban nem álltam neki az ültetésnek. Nem tudom miért. Pedig már 2006-ban azt írtam nyitószövegként a szép múltú Pálmaliget Magazinban, hogy:

"Lassan négy évtizede foglalkoznak Magyarországon tudatosan egyes pálmafajok kerti nevelésével. Az első hallásra hihetetlennek tűnő ötlet hátterében többek közt a Trachycarpus fortunei (Kínai kenderpálma) áll, melyet szerte Európában egyre több kertben ültetnek Svédországtól Bulgáriáig. Mint a faj magyar neve is mutatja, Kínából származik, de miután viszonylag könnyen nevelhető, számos országban ültetik kertekbe, parkokba. Már a 19. században megpróbálták a Trachycarpus fortunei egyes példányait holland és angol botanikus kertekben szabadon nevelni, de ezen országok éghajlata nagyban eltér a miénktől. Mára jó néhány magángyűjtemény büszkélkedhet nálunk is idősebb, kifejlett példánnyal. Elsősorban azokon a területeken tud szépen fejlődni, ahol vagy a helyi mikroklíma ezt lehetővé teszi (borvidékek déli lankái, nagyvárosok), vagy ahol ezt megteremtjük számukra. Tehát nem elképzelhetetlen nálunk sem egy olyan köztéri park, ahol az általánosan ültetett díszfák mellett pálmák is állnak...."

Szóval pótoltam a hiányosságot, és kiültettem kb. 25 db növényt, jó pár fajból. Némelyik kapott téli védelmet, pár pálmával pedig csak annyit törődtem, mint ha valami közönséges díszcserje lenne. Ha jobban meggondolom a dolgot, számítottam némi kiesésre, most mégis örülök, hogy a "kezdőcsapat" a pályán maradt. Természetesen lesznek az idén új belépők is.

A kenderpálmák pontosan úgy néznek ki, mint ősszel, köszönik megúszták. Ezeknek a növényeknek a kiültetéséről már annyi tapasztalat van, hogy nincs is mit túlragozni a szívósságukon. Ami érdekesebb, hogy néhányat napos helyre ültettem, télre nem árnyékoltam, illetve semmilyen téli védelmet nem kaptak, és így is sértetlenek maradtak. 

Tökéletes állapotú japán kenderpálma
(amit régen Trachycarpus wagnerianusnak hívtak)

A törpe szabalpálma (Sabal minor) és a texasi kúszópálma vagy brazoria szabalpálma (Sabal × texensis) vastag falomb alatt csapadékvédelemmel telelt, téli árnyékban. Itt is elsőre minden rendben van, bár tavaly az egyik kb. 10 éves szabalomnál április-május környékén jött ki a középső levél, és kezdett lassan de biztosan elfolyósodni az egész csúcsrügy, szóval még bármi megtörténhet. Most egy kis gombaölőszerrel megtámogattam őket.

Sabal × texensis, háttérben Sabal minor

A fiatal  mexikói kék pálma (Brahea armata) és a kék tűpálma (Trithrinax campestris) alsó levelei sérültek, leszáradtak. Ettől még élnek, viszont nem vagyok biztos benne, hogy a kimondottan lassú növekedésük miatt látványosan fejlődnének ebben az évben. Meglepő az is, hogy kibírták, igazából nem nagyon számítottam rá.

Brahea armata tűrhető passzban

A chilei mézpálma (Jubaea chilensis) úgy néz ki, mint a növényházban telelt társai, konkrétan semmit sem reagált a télre. Helyes, ez a dolga a leghidegtűrőbb szárnyasan összetett levelű pálmának.

Sajnáltam volna, ha ez a Jubaea kipusztul...

A gyapjas zselépálma (Butia eriospatha) már akkor is csúf volt, amikor kiültettem, az általános tápanyaghiányos fizimiskájával nekifeszült a télnek, és meg is úszta. Azt gondoltam, hogy még a szobában is elpusztulna. A hiánytüneteivel eddig nem tudtam mit kezdeni, kapott a kiültetéskor érett szarvasmarhatrágyát, aztán némi szabályozott tápanyagleadású, mikroelemeket is tartalmazó műtrágyát, de semmi. Az idén bevetem a  Zöldítő komplex nevű folyékony lombtrágyát, teszt a lelke mindennek...

Ennél láttam már jobb állapotú Butia eriospathát is

Tökéletes állapotban megmaradt az európai törpepálma (Chamaerops humilis) néhány példánya is, pedig ez a faj a téli csapadékra elég érzékeny. Az alapfaj mellett kiültettem két marokkói változatot (C. h. var. argentea), az egyik kész borzadály, a másikon nincs sérülés. Ez van, az egyedek között is komoly különbségek lehetnek.

Chamaerops humilis alapfaj, teljesen rendben van

És végül a fonalas legyezőpálma (Washingtonia filifera), ami óriás liebling lenne, ha nem zuhanna meg az első komolyabb fagytól. Talán szárazabb körülmények között többet bírna (és bír is ki sokhelyütt), meg az idősebb növények is ellenállóbbak, de továbbra is tartom, hogy ezzel a növénnyel csak annak érdemes a kiültetéssel kísérletezgetni, aki amúgy is a kuka mellé tenné... Persze lehet fölé mobil fóliasátrat építeni, amely télen vészfűtés segítségével megvédi a növényt a fagytól, de ez így túl egyszerű lenne. Az én növényem az összes levelét elveszítette, centiről centire vágtam vissza a levélalapokat, hogy megtaláljam a sértetlen részt. Lehet, hogy kihajt... Szent György napjára kiderül.

Washingtonia filifera, pontosabban ami megmaradt belőle.
Szerencsétlen torzó...

2011. szeptember 3., szombat

A suszter cipője


Alapból azért fontosak a tervek, hogy később pontosan lehessen látni, hogy az eredmény mennyire különbözik tőle, vagyis hogy – a tehetetlen vagy éppen lusta ember gyakori szóhasználatával élve – legyen mitől eltérni. Azt nem tudom, hogy valami ebbe a kategóriába esik-e, ha nem valósul meg, vagy ez csak a legkiválóbb példa a suszter lyukas cipőjére. Mindenesetre megpróbálom felfogni úgy, hogy a saját kertem megépítése azért nem halad, mert nagyon megfontolt vagyok…

Ezek Vincent cipői

A dézsás tesztnövényeket még valamikor tavasszal az előkészített helyszínre húztam, majd tegnap vissza a többi pálma és jukka közé. A kiirtott orgona gyökérről újrasarjadzott, így csaknem kezdhetem elölről a tereprendezést, ami lényegesen könnyebb, ha mégsincs kiültetve semmi (na, csak találtam még egy pozitívumot…). Talajcserét eredetileg nem szerettem volna, most viszont néhány zsák komposztált fenyőkérget és némi érett szarvasmarhatrágyát be fogok forgatni a talajba, mert a Szekszárdi-dombságon a vastag lösztakarón az igen alacsony szervesanyag-tartalmú talaj kiváló a szőlőtermesztésre, de nem annyira a különféle élőhelyekről származó pálmafélék nevelésére.
Nem véletlen, hogy Marcus Aurelius Probus (232 – 282), római császár katonáival az akkori Alisca területén gazdasági megfontolásból szőlőt telepíttetett, és nem európai törpepálmákat, és többek közt ezért sem lehet találkozni az amúgy szépen csengő Chamaerops humilis subsp. pannonicus névvel… csupán ezen, a nyári álmából felébredt blogon.

2011. május 9., hétfő

Chamaerops humilis – Az egyetlen...


A negyedkori jégkorszak után mindössze két pálmafaj maradt fenn Európában, az egyik a Kréta szigetén őshonos krétai datolyapálma (Phoenix theophrasti), a másik pedig a Nyugat-mediterrániumban elterjedt törpe-, vagy lószőrpálma. Ez utóbbi, a Chamaerops humilis a földközi-tengeri szigetek és a dél-európai országok mellet Északnyugat-Afrikában is megtalálható, és tulajdonképpen az egyetlen európai pálmafaj, amely a kontinensen is kiterjedt telepekben képviseli magát.

Tudományos nevét alacsony méretéről, közvetlenül a talaj közelében elterülő alakjáról kapta. A humilis jelző a latin humus (föld) szóból származik, jelentése alacsony, törpe. Ebből ered az egyik magyar neve is: a törpepálma. A lószőrpálma név az afrik nevű, lószőrhöz hasonló termékből származik, amely a szálakra hasogatott leveleiből készített rostanyag. Az afrikot a kárpitosok töltőanyagként, az észak-afrikai népek a rostokat teveszőrrel keverve vászon és pokróckészítésre használták. Szárított leveléből különböző használati tárgyakat, seprőt, kosarat készítenek

Bogas torzsavirágzat a levélnyelek között


Rendkívül változékony faj, legyező alakú leveleinek színe a kékesszürkétől a mélyzöldig változhat. Magas törzset csak idős korára fejleszt, de általában ez sem haladja meg a 6 métert. Levélnyele változatos hosszúságú, hegyes tüskékkel szegélyezett. Virágai élénksárgák, virágzata a levélalapok közt szinte megközelíthetetlen, közeli fényképezéséhez vastag munkavédelmi kesztyű javasolt…

Az egyik legidősebb (és ismert korú) példány a Padovai Botanikus Kertben található. A kertbe látogató Goethe már több mint kétszáz éve felnézhetett az ott élő matuzsálemkorú példányra, amely szerepet kapott A növények alakváltozása (Metamorphose der Pflanzen) című botanikai dolgozatában. Goethe pálmája egy saját kis üvegházban, a szélsőséges időjárástól megóvva él a kertben az 1585-ös ültetési ideje óta. A jónéhány törzsű növény igen magasra fejlődött az elmúlt 426 év alatt, a „törpe” jelző inkább a fiatalabb egyedekre vonatkozhat.

A Chamaerops humilisnek széles elterjedése következtében a különböző tájegységeken, más-más talajon és klímán több, sajátos habitussal rendelkező változata alakult ki. Leggyakrabban az alábbi változatok nevével találkozhatunk:
Chamaerops humilis var. argentea (syn. var. cerifera) – kékes levelű változat Északnyugat-Afrikából,
Chamaerops humilis var. humilis – a leggyakoribb zöld levelű változat Dél-Európából
Chamaerops humilis var. vulcano - Szicíliától északra elhelyezkedő vulkáni eredetű szigetről származó törpe változat

Kiváló hidegtűrésű növény, száraz körülmények között módszeres takarással túlélheti a hazai teleket is. Majd meglátjuk…

2011. április 16., szombat

Trachycarpus wagnerianus - egy ippon Nipponból*

*a címben szereplő borzalmas szóviccért én kérek elnézést... :-)

A Trachycarpus wagnerianus Japánból került Európába a 20. század elején. Természetes előfordulásának helyszínére (feltéve, ha egyáltalán létezik ilyen) és vadon termő példányaira nincs igazán szakirodalmi hivatkozás, az viszont bizonyos, hogy több száz éve termesztik a szigetországban, ahonnét gyűjtők és kereskedők közreműködésével jutott el a világ számos országába. Nevét a német származású Albert Wagner kertészről, kapta, aki a pálmát elsőként hozta Európába. Az első szállítmányt Ludwig Winter (1846-1912), német származású botanikus és kerttervező vásárolta meg. Az ő személye a szukkulensek és a pálmafélék európai tájépítészeti felhasználása szempontjából különösen jelentős, kertjeiben gyakran helyet kapott a kaktuszok, yukkák és agávék mellett a Jubaea chilensis, Phoenix canariensis és P. dactylifera, Brahea armata, Washingtonia filifera és természetesen a Dél-Európában gyakran ültetett Chamaerops humilis is. Észak-Olaszországban a Liguri Riviérán számos villa kertje őrzi munkáját az azóta óriásokká fejlődött pálmákkal.

Látványos a különbség a Trachycarpus wagnerianus (bal)
és a Trachycarpus fortunei (jobb) között

Az első leírás Trachycarpus wagnerianus néven az olaszországi Webbia növényrendszertani és földrajzi magazinban jelent meg, egy évvel a leíró, Odoardo Beccari (1843 – 1920) halála után. Beccari jó néhány pálmafajt fedezett fel, de a természettudós legismertebb és leglenyűgözőbb felfedezése nem egy pálmaféle, hanem a meghökkentő megjelenésű titánbuzogány (Amorphophallus titanum), amely nemzetségnevének etimológiai fejtegetésébe – rövid gondolkozás után talán nyilvánvaló okokból – most nem kezdenék bele…

A genetikai vizsgálatokra épülő törzsfejlődéstan, úgy tűnik, cáfolja azt az állítást, mely szerint a japán kenderpálma esetében külön fajról lenne szó. Pedig a megjelenésében a kínai kenderpálmától igen különböző növény a legújabb kutatások és a filogenetikus rendszertan szerint a Trachycarpus fortunei egy alfaja (Trachycarpus fortunei ssp. wagnerianus) vagy változata (Trachycarpus fortunei var. wagnerianus) lehet csak.

Alacsony pálma, a kifejlett példányok leggyakrabban 3-4, legfeljebb 6 méter magasságúak. Levelei a kínai kenderpálmáénál kisebbek és merevebbek, a megközelítőleg 60 cm átmérőjű levéllemez levélsugarai pedig szinte soha nem törnek meg még az erős szélben sem.  A levél színe a mélyzöldtől a kékeszöldig változhat. Törzsét a többi Trachycarpus fajhoz hasonlóan levélnyélmaradványok és kenderhez hasonlatos rost burkolja.
A hidegtűrés tekintetében nem kell sokat aggódni érte a telepítése során. Télen a gyökérzetének védelme érdekében a talajfelszín takarásával és a szokásos csapadékvédelemmel könnyen életben lehet tartani szabadföldben is.

2011. február 21., hétfő

A hely és a növények kiválasztása


A kertemben van egy kissé rendezetlen sarok. Évek óta tervezem, hogy oda biztosan egzóták kerülnek, mert az a kert legmelegebb része...

Több évtizeden keresztül a 30-40 négyzetméteres területen elvadult orgonabokrok voltak, amelyek alatt borostyán kúszott. A bokrokat folyamatosan visszavágtam, a feltörő sarjakat ritkítottam, de az idősebb orgonák végül inkább hasonlítottak torzókhoz, mint díszcserjékhez, ezért egy meleg februári napon – pár héttel ezelőtt – végleg elköszöntem tőlük.

A sűrű bokor, a megközelítőleg 3%-os keleti lejtés, a jó benapozottság, a lehullott és soha el nem takarított lomb illetve a magas szervesanyagtartalom miatt itt volt eddig a legmelegebb a kertben. A hűvös reggeleken, amikor szinte mindenhol dér borítja a füvet, igen feltűnő, hogy ezen a folton élénkzöld és a száradt lombtól barna minden. Pár évvel ezelőtt ezért került tesztnövényként ide kiültetésre néhány kínai kenderpálma magonc, amelyekről valahogy mindíg elfeledkeztem, és ezért sem téli takarást, sem öntözést nem kaptak a bokrok tövében. Most ismét megtaláltam őket, semmi fagyási sérülés sincs rajtuk, de nagyon lassan fejlődnek.

A (sok)mindent túlélő magoncok

Tehát erre a területre költöznek ki a növényházból a következő fajok néhány hónap múlva:

Brahea armata - Mexikói kék pálma
Butia eriospatha - Zselé- vagy kocsonyapálma
Chamaerops humilis - Európai törpepálma
Jubaea chilensis - Chilei mézpálma
Nannorrhops ritchiana - Mazari pálma
Sabal minor - Törpe kúszópálma
Sabal minor 'Louisiana' - A törpe kúszópálma Luisiana államból származó, elvileg hidegtűrőbb formája
Sabal x texensis - Erről senki sem tudja, hogy mi, majd kitérek rá egy későbbi postban
Trachycarpus fortunei - Kínai kenderpálma
Trachycarpus 'Manipur' (amely nem annyira tudományos, inkább fantázianév, talán a Trachycarpus martianus egy formájáról van szó)
Trachycarpus nanus - Törpe kenderpálma
Trachycarpus sp. Nainital (sokáig T. takilnak hittem, de minden bizonnyal T. fortuneit takar a név)
Trachycarpus takil - Indiai kenderpálma
Trachycarpus wagnerianus - Japán kenderpálma (vagy fortunei var. wagnerianus, ha így szimpatikusabb)
Trachycarpus wagnerianus x fortunei (amely sokhelyütt 'takagii' néven szerepel)
Trithrinax campestris - Kék tűpálma
Washingtonia filifera - Fonalas legyezőpálma

Vannak köztük fiatal magoncok és 10 éves növények is. Szinte teljesen egyértelmű számomra, hogy melyik marad majd meg, így a kimondottan lassan fejlődő Trithrinaxból azért kerül ki fiatal példány, hogy kisebb legyen a kár a növénygyűjteményemben, a Washingtoniából pedig azért, mert szerintem teljesen esélytelen szerencsétlen. Utóbbi szegény csak azért került be a csoportba, mert az online piactereken szinte mindenki "télállónak" és "fagytűrőnek hirdeti".
Ez végülis igaz, hiszen tudom, hogy van tél Argentínában és Nyugat-Arizónában is – csak az egy kicsit más mint a miénk –, a fagypont pedig a szó szoros értelmében az a hőmérséklet, amelyen egy anyag (jelen esetben a víz persze) folyadék halmazállapotból történő megszilárdulásának átmenete egyensúlyban van. Ez utóbbit akárhogy csavarintom, az a 0 °C. Fagytűrő tehát a pálma, ha kibírja a -1 fokot. Csak hát Magyarországon ennél egy kicsit hidegebb is szokott lenni...