A pálmák kiültetése – nagyvonalakban

Jó lenne, ha a pálmafélék kiültetése valami igazán különleges technológiát igényelne, mint például a bonsai gyűjtőknél a yamadori első metszése. Jó lenne valami nagy trükk, ami már az első pillanattól különlegessé teszi a pálma kiültetését…, de itt nincs semmi extra. Kell egy ásó, egy barátságos adag, érett szarvasmarhatrágya meg víz. Meg pálma. Ennyi. Esetleg a talajcserénél vagy- javításnál szükség lehet még néhány hozzávalóra: futóhomok estében némi tőzegre meg agyagra, ami raktározza és megköti a vizet és a tápanyagot, illetve a betonkeményre száradó, szerkezet nélküli agyag esetében pedig folyami homokra vagy perlitre, hogy javuljon valamelyest a vízelvezető-képesség és a talaj levegőháztartása. Igaz, ezeket akkor is el kell végezni, ha valami puccos texasi pálma helyett egy fájdalmasan közönséges smaragdtuját ültetünk.

A gyümölcsfák vagy a konténeres díszcserjék telepítéséhez hasonlóan kell ásni egy legalább kétszer olyan széles, és legalább kétszer olyan mély gödröt, mint amekkora a kiültetendő növény konténerének/cserepének átmérője. A gödör aljából nem kell az összes földet kiemelni, elég meglazítani. Erre a meglazított rétegre kell teríteni a szarvasmarhatrágyát, – édesapám szavaival élve: „úgy jóformán” (ez kb. 5 cm vastagságot jelent) –, némileg összedolgozni a talajjal, majd rápakolni megközelítőleg ugyanennyi földet (hogy a gyökérzet ne érintkezzen közvetlenül a trágyával). Aztán jöhet a növény és az öntözés. Azért jobb ilyenkor öntözni, mert a gyökérzónát szépen át lehet itatni vízzel anélkül, hogy teljesen ellevegőtlenítenénk (nicsak! ezt a szót nem ismeri a Word), hiszen a víz elszivárgása után a betemetéskor a földlabda és az ültetőgödör közé került föld morzsalékos szerkezetű marad. Főleg, ha nem tapossuk meg jó keményen, nehogy kiessen onnan. (Hova?) Tehát nem kell úgy tömöríteni, mint egy betonoszlop állításnál, és iszapolni sem. Arany közép. Természetesen az ültetési mélység nem változik, a gyökérnyak maradjon a felszínen.

Kínai kenderpálma (Trachycarpus fortunei) kiültetés közben.

Ha a víz eltűnt, jöhet a betemetés.

(Még mielőtt talajtani okokból kitörne a forradalom, jelzem, hogy a homoknál teljesen mindegy, mit ügyködünk, ész nélkül lehet tolni a vizet, úgyis elfolyik valahova le, aztán oldalra… És még van egy csomó köves-sziklás váztalaj, ahol meg nem árt egy markoló… meg szikes… Tudom. Vagy bele kell piszkálni, vagy marad a természetes növényzet, meg a bálványfa (Ailanthus altissima), annak majdnem minden mindegy.)

Érdemes mulcsozni. A talajfelszín takarása révén nem hagyja túlhevülni, gyorsan kiszáradni, vissza lehet vele szorítani a gyomokat, a lebomlása révén tápanyagot is pótlunk valamelyest, stb… És – nem utolsó sorban – egészen normálisan néz ki a kert. Pláne, ha nem választunk bele valami rózsaszínre vagy égszínkékre festett fenyőzúzalékba. Én „kéregpárti” vagyok.

Június 10-én kiültettem kb. 20 pálmát. Fiatalabbakat, idősebbeket egyaránt. A cél ugyebár az, hogy bebizonyosodjék, mennyire bírják a hazai klímát, vagy éppenséggel, mennyire nem. Sokan télállóként forgalmazzák szerencsétleneket, és ez igaz is, csak kell rájuk fűteni. Hát én nem fogok. És mivel nem vagyok saját magam ellensége, nem áldozom fel a legszebb növényeimet a „tudomány” oltárán…

Ez lett a végső lista (A legfiatalabb növényeket is legalább 3 évig neveltem, valamelyiket 6…):

Brahea armata

Butia eriospatha

Chamaerops humilis

Chamaerops humilis var. argentea

Jubaea chilensis

Sabal minor (több helyről származó magokból)

Sabal × texensis

Trachycarpus fortunei (3 méretben)

Trachycarpus fortunei 'Wagnerianus'

Trachycarpus sp. 'Nainital'

Trachycarpus takil

Trithrinax campestris

Washingtonia filifera

A mexikói kék pálma (Brahea armata) az egyik legkisebb kiültetett növény,

a sorsát illetően nem vagyok túl bizakodó...

Az ELTE Füvészkertből származó törpe kúszópálma (Sabal minor),

háttérben egy chilei mézpálma (Jubaea chilensis)

Texasi kúszópálma (Sabal × texensis), ennek bizony kötelessége lesz kibrni mindent,

főként, hogy télen (is) árnyékban marad

Indiai kenderpálma (Trachycarpus takil). Csak egy nagyobb növényem van, amivel nem kísérletezgetek. Ez is 3 éves elmúlt...

Egy nagyobb, szél által összekócolt kínai kenderpálma (Trachycarpus fortunei), jelenleg kb. 40cm magas a törzse. Elől egy gyapja zselépálma (Butia eriospatha), bal oldalon pedig egy tasmániai havasi eukaliptusz (Eucalyptus gunnii) lóg be a képbe.

De az idén telepítettem még egy csomó egzótát (Agave parryi subsp. neomexicana – új-mexikói agávé, Araucaria araucana – chilei araukária, Cupressus sempervirens 'Fastigiata Aurea' – arany európai ciprus, Dasylirion wheeleri – nyugati üstökvirág, Eucalyptus gunnii  –  tasmániai havasi eukaliptusz, Laurus nobilis – közönséges babér, Olea europea – olajfa, Poncirus trifoliata – vadcitrom, Quercus agrifolia – kaliforniai tölgy, és vagy 10 Yucca faj…). 

Nannorrhops ritchieana – Kalap, kabát…

Mazri (vagy mazari) pálma a helyi elnevezése ennek a törpe növésű, a nemzetségén belül egyedüli pálmafajnak. Ez a hely pedig Beludzsisztán régió, amely Pakisztán délnyugati, Afganisztán délnyugati és Irán délkeleti területein helyezkedik el. A Nannorrhops ritchieana a Szulejmán-hegységben 600 – 1100 méter tengerszint feletti magasságáig található meg leggyakrabban. Termesztik is, mintegy 65 ezer embernek (túlnyomórész hölgynek) ad munkát a növény levélzetének szüretelése és feldolgozása. Számtalan használati tárgy készül belőle, kalap, kosár, szőnyeg, seprű, kötél… amely helyben kerül felhasználásra, mert a turizmus nem a legjellemzőbb gazdasági ágazat a környéken. Pakisztánban éves szinten több, mint 37 ezer tonna mazri pálma levelet dolgoznak fel. Tehát nyilván rengeteg van belőle, mert az élőhelyén igen lassú fejlődésű növényről van szó.

Természetes elterjedési területén a száraz, hegyvidéki térségben homokos, köves talajon tenyészik, és jellemzően a törzs alapjánál az oldalhajtások és a rövid törzsmagasság miatt inkább bokorszerű, ezzel szemben a nedves szubtrópusi klímán nevelt növény több méteres törzset növeszt. Eredeti élőhelyén a leszáradt levelek sokáig borítják a törzset, amely így a hidegtől is védelmet nyújt számára. Egyenlőtlenül gyűrűs törzse sima, világosbarna színű. Nagyon változékony faj, több színváltozata létezik az ezüstös hamvaskéktől a sötétzöldig. Levéllemezének levélsugarai a fiatal növényeknél merevek, idősebb korban a hosszú tüskétlen levélnyéllel együtt visszahajlóak. Tudományos nevének szinonimáit (N. arabica, N. naudiniana, N. stocksiana) előszeretettel használják a különböző megjelenésű példányok fajnevéül.

Zöld

A növény Khyber Pakhtunkhwa tartományban megtalálható Kohat kerületben az 1953. évi Kohat Mazri ellenőrzéséről szóló törvény szerint helyi védettség alá tartozik. Aki a törvényt nem tartja tiszteletben, és a vadon élő példányokból leveleket vág le, hogy kalapot készítsen, hat hónap szabadságvesztéssel (!), vagy 500 rúpia pénzbírsággal sújtható. 500 pakisztáni rúpia kb. 1268 Forint. Ha lehet választani, akkor inkább maradjon a szabadságvesztés…

(Beludzsisztán néven van egy tartomány is Pakisztánban, de ez nem fedi le a növény elterjedését és a történelmi régiót.)

Trachycarpus takil – true or false?

Az indiai kenderpálma a Thalkedar egyik völgyében, Nakuleshwar szent ligetében honos. Ha elsőre nem ugrana be, akkor ez Indiában, a Kumaon régióban található. Ez pedig már a Himalája, 1500 – 2500 méter tengerszint feletti magassággal, gyakran hideggel és hóval.

Egy évszázaddal ezelőtt itt volt megtalálható a Trachycarpus takil legtöbb példánya, de mára kiveszőben van. A Current Scienic (Vol. 96, No. 1,) 2009-ben közölt cikke szerint két, összesen 500 egyedszámnál kisebb populációja van Pithoragarh kerületben (a Kalamuni és Thalkedar erdőségekben) és egy kisebb harmadik pedig az Almora kerületben, ezért a természetes élőhelyén magot sem lehet gyűjteni. Elvileg. Ehhez képest szinte minden európai pálmamag-kereskedő árul a „true takil” néven magokat, pedig Európában teljes bizonyossággal csak néhány növényről lehet tudni, hogy az valóban indiai kenderpálma.

A növényről az első hivatalos leírást Odoardo Beccari (1843 – 1920), olasz természettudós készítette el, amely 1905-ben jelent meg a Webbia Magazinban. Beccari csíráztatott eredeti élőhelyről származó magokat, közülük ma is él néhány általa telepített példány a Firenzében, a Villa Beccari gyűjteményben, és a Római Botanikus Kertben. A leírást is –valószínűleg– ezekről a példányokról készítette.

Ez a példány Madridban látható (Parque del Buen Retiro) – 

talán takil

Kicsit bonyolítja a dolgot, hogy ezekben az olasz kertekben – és persze máshol is – természetes úton kereszteződik a Trachycarpus nemzetség más fajaival (introgresszió), így elveszítve a fajazonosságát. Leginkább ez a botanikai hajlammal fertőzött pálmagyűjtők legnagyobb félelme, de talán ettől még lehet nyugodtan aludni…

A legfontosabb különbség a kínai kenderpálma (Trachycarpus fortunei) és az indiai kenderpálma (Trachycarpus takil) megjelenése között, hogy ez utóbbi növénynél a fiatal példányok törzse gyakran aszimmetrikusan, kissé elfekve fejlődik, a levélnyél és a levéllemez találkozásánál, az ún. hastula és a levéllemez kissé elcsavarodik, továbbá a levéllemez merevebb is, mint a T. fortunei esetében, a magok kevésbé vese-alakúak, inkább gömbölydedebbek, és az idősebb növény törzse gyakran lecsupaszodik. Ez mondjuk a Római Botanikus Kertben élő növényre nem annyira vonatkozik, arról a leszáradt levelek az elmúlt jó néhány évtizedben nem hullottak le.

Én is csíráztattam és nevelek immár harmadik éve huszonegynéhány indiai kenderpálmát, ügyelve, hogy ne keveredjen össze a teljesen ugyanolyan kínai kenderpálmáimmal. Eddig nem vettem észre semmi különbséget, talán majd idősebb korukban. Biztosan takil, hiszen mi késztetné a kereskedőket arra, hogy tízszeres áron áruljanak fortunei magokat…

Rhapidophyllum hystrix – Megmondtam én, enyém leszel…

A DavesGarden.com legnagyobb értéke, hogy több mint 49 ezer kertész(kedő) állította össze az ott megtalálható adat- és fotórengeteget, igaz kérdéses, hogy a tartalmat mennyire kontrolálják. De talán semmi sem ösztönzi az Ohio állambéli növénygyűjtőket, hogy hamis információkat adjanak a tűpálmáról (Rhapidophyllum hystrix), amely ugyan őshonos az Egyesült Államokban, de leginkább csak a Florida-félszigeten…

Ohioban egy Oxford* nevű város ad otthont a Miami Egyetemnek**, ahol a növénytani tanszéken egy évtizeddel ezelőtt komolyan kezdtek kísérletezni a hidegtűrő pálmákkal. David A. Francko és Sarah L. Wilhoite meghökkentő eredményről számoltak be a Nemzetközi Pálmaszövetség hivatalos lapjában (Palms, Vol. 46, No. 1), amely szerint gyakorlatilag sérülésmentesen élte túl a 1999/2000. évi telet a védett fekvésbe telepített Rhapidophyllum hystrix, míg a Trachycarpus fortunei és a Trachycarpus takil nagyfokú levélsérülést szenvedett (árnyékos helyen cca. 25%, napos helyen pedig 80%). Így el is terjedt, hogy a lassan csírázó, lassan fejlődő, csaknem veszélyes tüskékkel felfegyverzett faj a leghidegtűrőbb a pálmafélék (Arecaceae) családjában. Ez az eredmény már csak azért is érdekes lehet számunkra, mert a kutatást egy a miénkhez hasonló klímájú államban végezték, ráadásul a La Nina éghajlati jelenség jelentősen befolyásolta Dél-nyugat Ohio klímáját: a forró és száraz nyár után tartós téli hideggel idegelte a kutatókat az időjárás, a minimumhőmérséklet -24 °C volt. Na, ez hideg.

Nemhiába tűpálma

Persze nem csak Ohio büszkélkedhet komoly megpróbáltatásokat túlélt tűpálmákkal, az Egyesült Államok Nemzeti Arborétumában (Washington) az 1970-es évek óta él, mindennemű takarás nélkül egy példány.

A budapesti Füvészkertnek van, nekem (még) nincs idősebb példányom, csak jó néhány magonc, amelyek közül pár biztosan a szabadföldben fog kikötni tavasszal. Amúgy a kifejlett növény magassága 1,5 – 2 méter, a törzs alapjából növekedő sarjakkal bokorszerű, áthatolhatatlan telepeket alkot.  Alacsony törzsét rostok és a hírhedt 10 – 25 cm hosszú, sötétbarna vagy fekete színű tüskék borítják. Legyezőszerű levelének színe sötétzöld, mélyen hasogatott, fonákján gyakran ezüstszürke. Szép.

* amely nem azonos a közismert angol egyetemi várossal

** amely persze csak névrokonságban van a Florida állambeli várossal
(...és különben a szomszédos Indiana államban található még Manchester, Versailles, Hamburg, Edinburgh...) 

Trithrinax – számmisztika a botanikában...

A Trithrinax nemzetség három fajt foglal magába. A nemzetség neve egy latin és egy görög szóból eredeztethető, a "tri" hármat, a "thrinax" pedig háromágú szigonyt jelent. Konkrétan azt a háromágú szigonyt, amit a három küklópsz kovácsolt Poszeidónnak. (Arra ugyebár minden bizonnyal rájött a Kedves Olvasó, hogy a küklópszoknak együtt -akárhogyan is számoljuk- három szeme volt... már elnézést.) A furcsa név okára a Genera Palmarum (The Evolution and Classification of Palms) nem ad etimológiai meghatározást, pedig a nemzetség német származású felfedezője és névadója, Carl Friedrich Philipp von Martius az 1837-ben megjelent Historia Naturalis Palmarum című művében részletesen kifejtette, ha valakit esetleg érdekel ilyen részletességgel...:

A nemzetség nevében a hármas szám tobzódásának oka nem a görög mitológiában keresendő, hanem a szigorú botanikában, mégpedig a virágot három csészelevélből álló csésze, három sziromlevélből álló párta, hat porzó (ami ugye 2x3) és három termőlevél alkotja, amelyek összenőnek eggyé... Köszönjük Carl!

Martius pálmája a Historia Naturalis Palmarum című könyvből

A kék tűpálma (Trithrinax campestris) Argentína pampáinak és Uruguay középső részének bennszülött növénye. Az elmúlt évtizedben egyre nagyobb figyelem övezte, amely elsősorban kiváló hidegtűrésének tudható be. Sikerült is a növénykereskedőknek rengeteg matuzsálemkorú példányt összelopni Argentínából, hogy aztán itt Európában kísérletezgessenek vele a lelkes pálmagyűjtők. Csakhogy a jó dél-európai polgárok nem viszik túlzásba a pálmagyűjtögetést, mert náluk nem nagy szám a pálma a több évszázados pálmakertek, az őshonos Chamaerops humilis vagy a lassan invázívvá váló Trachycarpus fortunei miatt. Északon annál érdekesebb, ott sokkal nagyobb az igény a hidegtűrő pálmákra, ott viszont lényegesen több a téli csapadék, mint amit ez faj szívesen elvisel. Amúgy természetes élőhelyén leginkább a száraz területeken honos.

A kék tűpálma rendszerint 2-3 méter magas, 20 cm átmérőjű törzset fejleszt, de előfordulnak magasabb, 5-7 méteres példányok is. Törzsét a leszáradt levelek szoknyaszerűen borítják. Ha ezek a levelek lehullnak, a levélmaradványok, a szürkésbarna durva rostok, és levélhüvelyének hosszú, rácsszerű tüskéi sokáig védik a törzset. A törzs alapjából növekedő sarjakkal később bokorszerű telepeket alkothat, ritkán magányos törzsű marad. Tenyeresen összetett palmate típusú levelének színe a szürkéskéktől a hamvaszöldig változhat, átmérője legfeljebb 60 cm. A kifejezetten merev levél mélyen hasogatott, az egyes szegmensek csúcsa kettéhasított, igen hegyes. A levélnyél rövid, 60 cm hosszú, a levéllemezhez hasonlóan erős tartású, ezért jól ellenáll a szélnek. Masszív kis növény...

A szúnyog pálma (Trithrinax schizophylla) Bolívia dél-keleti, Argentína északi, és Brazília dél-nyugati részén őshonos, ahol egész évben nedves, homokos talajú patak- és folyómedrek közelében díszlik. Gyakran a sűrű záródású erdők lombja alatt él, így a nemzettség másik két fajához viszonyítva a szúnyog pálma a legjobb árnyéktűrő. Ennek a tulajdonságának köszönhetően talán könnyebb a növény téli tartása, és a rövid nappalú hónapokban a levélnyél túlzott megnyúlását elkerülhetjük. Na nem a kertben, hanem a szobában. A schizophylla jelző a görög „osztott” és „levél” szavakból származik. Rendszerint magányos törzset növesztő faj, a kifejlett növények magassága elérheti a 8 métert is. A legszembetűnőbb különbség a másik két Trithrinax fajhoz képest az, hogy levelének színe sötét- vagy szürkészöld, illetve a levéllemez ennél a fajnál lehet a legnagyobb (1,5 m).

A brazil tűpálma (Trithrinax brasiliensis) Brazília dél-keleti részén, Santa Catarina és Rio Grande do Sul szövetségi államok területén honos. Ez a faj a legmagasabb a nemzetség tagjai közül, az idős növény akár 15 méter magas is lehet, a mélyzöldtől a szürkészöldig változó levelei pedig 0,9 – 1,2 méter átmérőjűek lehetnek. A legtöbb beszámoló szerint az idősebb növények megjelenése kimondottan emlékeztet a kínai kenderpálmáéra (Trachycarpus fortunei). Törzsét a levélalap maradványok és a jellegzetes tüskék sokáig borítják.

Hidegtűrésüket száraz körülmények között legfeljebb -5 – -10 °C-ra teszik, és ez bizony nem túl kecsegtető érték. Igaz, ennyit már többször kaptak még a fiatal magoncaim is...

Szépek és esélytelenek.

Phoenix canariensis – Az esélytelenek nyugalmával

A Phoenix canariensis a Kanári-szigeteken őshonos, de kiváló alkalmazkodóképessége miatt szinte mindenütt ültetik a nedves szubtrópusi vagy mediterrán klímájú országokban. A közeli illetve azonos élőhely miatt gyakran keveredik az ehető datolyát termő Phoenix dactyliferával, így sok esetben a természetes fajkereszteződés (nevezzük ezt mostantól úgy, hogy introgresszió) miatt a kereskedésekben megvásárolható Phoenix canariensisről leginkább csak remélhetjük, hogy valójában az. Igazából, ha nem egy génbankot akarunk létrehozni a teraszon vagy a télikertben, akkor ennek nincs túl nagy jelentősége…

A kanári-szigeteki datolyapálma levelei élénkzöldek, szárnyasan tagoltak. Idősebb korban a levélgerince a 3 - 6 méteres hosszúságot is elérheti, és a levelek száma egy növényen gyakran megközelíti a százat is. Törzse masszív, kifejlett korában 10 - 12 méter magas, erősen levélalap-maradványos, szürkés színű.

Látványos levélüstök

Elviseli a félárnyékot, de célszerű minél világosabb helyet választani számára, mert különben a levelei elvékonyodnak, megnyúlnak. Tavasztól őszig a kertben vagy teraszon tartható. Átlagos esetben télen tartsuk világos helyen, hidegházi körülmények között 12 - 14 °C fokon.

Nagyon elterjedt szobanövény, mert látványos, elég gyorsan fejlődik, és elképesztően igénytelen. A fényszegény szocreál kultúrtermek és ebédlők elmaradhatatlan növénye volt mindig is, ahol a félig korhadt fenyődézsából a mélyre törő gyökerek kiemelték a pálmát, de azt egy nejlonharisnyával kiválóan lehetett rögzíteni egy, a mellé szúrt partvisnyélhez vagy maradék szegélyléchez…

Na, ennél azért kicsit többet érdemel, és persze a kiültetésnél is. Ám mivel egyre gyakrabban kerül hangsúlyozásra a hidegtűrése, – amely a legspeciálisabb esetben is -10°C körül lehet –, most bizonyíhat, bár igazából szinte semmi esélye sincs a túlélésre…

Chamaerops humilis – Az egyetlen...

A negyedkori jégkorszak után mindössze két pálmafaj maradt fenn Európában, az egyik a Kréta szigetén őshonos krétai datolyapálma (Phoenix theophrasti), a másik pedig a Nyugat-mediterrániumban elterjedt törpe-, vagy lószőrpálma. Ez utóbbi, a Chamaerops humilis a földközi-tengeri szigetek és a dél-európai országok mellet Északnyugat-Afrikában is megtalálható, és tulajdonképpen az egyetlen európai pálmafaj, amely a kontinensen is kiterjedt telepekben képviseli magát.

Tudományos nevét alacsony méretéről, közvetlenül a talaj közelében elterülő alakjáról kapta. A humilis jelző a latin humus (föld) szóból származik, jelentése alacsony, törpe. Ebből ered az egyik magyar neve is: a törpepálma. A lószőrpálma név az afrik nevű, lószőrhöz hasonló termékből származik, amely a szálakra hasogatott leveleiből készített rostanyag. Az afrikot a kárpitosok töltőanyagként, az észak-afrikai népek a rostokat teveszőrrel keverve vászon és pokróckészítésre használták. Szárított leveléből különböző használati tárgyakat, seprőt, kosarat készítenek

Bogas torzsavirágzat a levélnyelek között

Rendkívül változékony faj, legyező alakú leveleinek színe a kékesszürkétől a mélyzöldig változhat. Magas törzset csak idős korára fejleszt, de általában ez sem haladja meg a 6 métert. Levélnyele változatos hosszúságú, hegyes tüskékkel szegélyezett. Virágai élénksárgák, virágzata a levélalapok közt szinte megközelíthetetlen, közeli fényképezéséhez vastag munkavédelmi kesztyű javasolt…

Az egyik legidősebb (és ismert korú) példány a Padovai Botanikus Kertben található. A kertbe látogató Goethe már több mint kétszáz éve felnézhetett az ott élő matuzsálemkorú példányra, amely szerepet kapott A növények alakváltozása (Metamorphose der Pflanzen) című botanikai dolgozatában. Goethe pálmája egy saját kis üvegházban, a szélsőséges időjárástól megóvva él a kertben az 1585-ös ültetési ideje óta. A jónéhány törzsű növény igen magasra fejlődött az elmúlt 426 év alatt, a „törpe” jelző inkább a fiatalabb egyedekre vonatkozhat.

A Chamaerops humilisnek széles elterjedése következtében a különböző tájegységeken, más-más talajon és klímán több, sajátos habitussal rendelkező változata alakult ki. Leggyakrabban az alábbi változatok nevével találkozhatunk:

Chamaerops humilis var. argentea (syn. var. cerifera) – kékes levelű változat Északnyugat-Afrikából,

Chamaerops humilis var. humilis – a leggyakoribb zöld levelű változat Dél-Európából

Chamaerops humilis var. vulcano - Szicíliától északra elhelyezkedő vulkáni eredetű szigetről származó törpe változat

Kiváló hidegtűrésű növény, száraz körülmények között módszeres takarással túlélheti a hazai teleket is. Majd meglátjuk…

Butia eriospatha – most akkor kocsonya vagy lekvár?

A Butia eriospatha Brazília déli részén, 800 – 1200 méter tengerszint feletti magasságban, a hegyoldalakon és fennsíkokon viszonylag gyakori növény. Az ország ezen régiója lényegesen hűvösebb, mint a többi része; Paraná, Santa Catarina, és Rio Grande do Sul államokra a nedves szubtrópusi éghajlat a jellemző, és télen gyakran előfordul fagypont alatti hőmérséklet is, amely azért a -4 °C-ot ritkán haladja meg. Így Észak-Európában minden bizonnyal eredményesen nevelhető növény lehet a kertekben, főként, ha figyelembe vesszük, hogy természetes élőhelyén az éves csapadék 1500 és 3000 mm között van.

Az elöl lévő példány lesz kiültetve...

A pálmavirágúak rendjének növényei közt jellegzetes a virágzatot fiatal korában beburkoló buroklevél, az ún. spatha. Ez lehet fajmeghatározó bélyeg is, mint pl. a Butia fajok esetében. A Butia capitata és a Butia eriospatha egymáshoz igen hasonló megjelenésű növények, köztük csupán apró különbségek figyelhetőek meg. A B. eriospatha levelei a természetben jellemzően zöldebbek, és a buroklevelének felszínét vörösesbarna, gyapjúszerű szűrök borítják. Sikerült is angol nyelvterületeken ez utóbbi tulajdonságáról elnevezni, így kapta meg a frappáns „gyapjas” (wooly) jelzőt. Mivel a növény gyümölcsét nemcsak a brazil kisemlősök fogyasztják, hanem készíthető belőle lekvár vagy gyümölcskocsonya is, természetesen ennek is szerepelnie kell a névben: „zselé” (jelly). Vagy „gyümölcskocsonya”. Én a hazai hagyományok alapján önhatalmúlag engedélyezem a „lekvár” kifejezést is, így a növény közönséges neve kissé zavarosra sikeredett a tükörfordításban: gyapjas lekvár pálma… Egyébként az ógörögből eredeztethető tudományos nevében az eriospatha jelző szintén gyapjas buroklevelet jelent.

Masszív, fél méter átmérőjű, szürke színű törzset növeszt. A levélalapok sokáig a törzsön maradnak, majd az idős növényeknél a leválásuk után szabálytalan gyűrűs, ripacsos felületet hagynak maguk után. Felfelé irányuló szárnyasan összetett levelei kecsesen visszahajlanak. A levelének hossza rendszerint 120 – 180 cm. Virágai sárgák, néhány cm hosszú, tojásdad gyümölcsei pedig narancs színűek.

Trachycarpus wagnerianus - egy ippon Nipponból*

*a címben szereplő borzalmas szóviccért én kérek elnézést... :-)

A Trachycarpus wagnerianus Japánból került Európába a 20. század elején. Természetes előfordulásának helyszínére (feltéve, ha egyáltalán létezik ilyen) és vadon termő példányaira nincs igazán szakirodalmi hivatkozás, az viszont bizonyos, hogy több száz éve termesztik a szigetországban, ahonnét gyűjtők és kereskedők közreműködésével jutott el a világ számos országába. Nevét a német származású Albert Wagner kertészről, kapta, aki a pálmát elsőként hozta Európába. Az első szállítmányt Ludwig Winter (1846-1912), német származású botanikus és kerttervező vásárolta meg. Az ő személye a szukkulensek és a pálmafélék európai tájépítészeti felhasználása szempontjából különösen jelentős, kertjeiben gyakran helyet kapott a kaktuszok, yukkák és agávék mellett a Jubaea chilensis, Phoenix canariensis és P. dactylifera, Brahea armata, Washingtonia filifera és természetesen a Dél-Európában gyakran ültetett Chamaerops humilis is. Észak-Olaszországban a Liguri Riviérán számos villa kertje őrzi munkáját az azóta óriásokká fejlődött pálmákkal.

Látványos a különbség a Trachycarpus wagnerianus (bal)

és a Trachycarpus fortunei (jobb) között

Az első leírás Trachycarpus wagnerianus néven az olaszországi Webbia növényrendszertani és földrajzi magazinban jelent meg, egy évvel a leíró, Odoardo Beccari (1843 – 1920) halála után. Beccari jó néhány pálmafajt fedezett fel, de a természettudós legismertebb és leglenyűgözőbb felfedezése nem egy pálmaféle, hanem a meghökkentő megjelenésű titánbuzogány (Amorphophallus titanum), amely nemzetségnevének etimológiai fejtegetésébe – rövid gondolkozás után talán nyilvánvaló okokból – most nem kezdenék bele…

A genetikai vizsgálatokra épülő törzsfejlődéstan, úgy tűnik, cáfolja azt az állítást, mely szerint a japán kenderpálma esetében külön fajról lenne szó. Pedig a megjelenésében a kínai kenderpálmától igen különböző növény a legújabb kutatások és a filogenetikus rendszertan szerint a Trachycarpus fortunei egy alfaja (Trachycarpus fortunei ssp. wagnerianus) vagy változata (Trachycarpus fortunei var. wagnerianus) lehet csak.

Alacsony pálma, a kifejlett példányok leggyakrabban 3-4, legfeljebb 6 méter magasságúak. Levelei a kínai kenderpálmáénál kisebbek és merevebbek, a megközelítőleg 60 cm átmérőjű levéllemez levélsugarai pedig szinte soha nem törnek meg még az erős szélben sem.  A levél színe a mélyzöldtől a kékeszöldig változhat. Törzsét a többi Trachycarpus fajhoz hasonlóan levélnyélmaradványok és kenderhez hasonlatos rost burkolja.
A hidegtűrés tekintetében nem kell sokat aggódni érte a telepítése során. Télen a gyökérzetének védelme érdekében a talajfelszín takarásával és a szokásos csapadékvédelemmel könnyen életben lehet tartani szabadföldben is.

Jubaea chilensis - lassan, és bizonytalanul...

Nincs különösebb elkötelezettségem kimondottan a toll-levelű pálmák felé, de ha már egy kertrészletet szinte kizárólag pálmafélékkel szeretnék betelepíteni, akkor jól jöhet a változatosság. A legjobb hidegtűrésű, legyező levelű Chamaerops és Trachycarpus fajok mellett a túlélésre legesélyesebb a már említett Sabal minor, amely ámbár átmenetet alkot a szárnyalt és a tenyeresen szeldelt levelű növények között, de megjelenésében inkább ez utóbbira hasonlít. Így igazából egy növény jöhet szóba, a dél-amerikai származású Jubaea chilensis (chilei mézpálma, chilei borpálma), amely – tudományos neve után talán nem meglepően – Chile endemikus növénye. Az országon belül több régióban is előfordul, az Andokban 1500-2000 méteres magasságáig is megtalálható. Európában Franciaország déli részén, Spanyol- és Olaszországban is találhatunk idősebb példányokat, és mivel a szárnyalt levelű pálmák közül a legjobb(nak tartott) hidegtűréssel rendelkezik, ezért sokan megpróbálják szabadföldben nevelni a mediterráneumtól jócskán északabbra is, több- de leginkább kevesebb sikerrel.

Itt még Jubaea spectabilis néven,

Meyers Konversations-Lexikon, 1888 12.637b

Robosztus törzsű pálma. Levelei sötét- vagy kékeszöld színűek, kifejlett korában 2-4 méter hosszúságúak és 50-60 cm szélesek. Szürke színű, sima felületű törzse néhány száz év alatt könnyen eléri a másfél méteres átmérőt és a 25-30 méteres magasságot. A növény normálisan 40-60 év alatt válik kifejlett gyümölcstermő példánnyá. Szaporítása nem egyszerű, a magok csírázási ideje néha több évben mérhető. 

Nem kell komoly stresszt okozni a chilei mézpálmának, hogy a csúcsrügy sérüljön. A kiültetés előtt álló, megközelítőleg 8 éves növényem nem csak a fajra jellemző, borzasztóan lassú fejlődés miatt kis méretű, hanem azért is, mert 3 egymást követő télen komoly sérülést szenvedett az említett növekvő csúcs. Nem  túl szakszerű kifejezéssel: kijött a közepe. Ez egy olyan határ a pálmaféléknél, ahonnét ritkán lehet megmenteni a növényt. Valahogy megmaradt, és most majd újból bizonyíthat.

Természetes élőhelyén a pálma nedvéből szirupot és bort készítettek, és a chílei Nemzeti Erdészeti Szövetség (CONAF) engedélyével készítenek ma is. Ez a folyamat a fa pusztulását okozza, mert éppen a nem újuló lombkoronát kell hozzá levágni, csúcsrüggyel együtt. A nagyobb méretű növényeknél a folyton felsértett vágási seb helyén 6 hónap alatt több száz liter cukorban gazdag nedv távozik, amely erjesztve, nagyon titokzatos körülmények között feldolgozva méreg drága  – és az elmondások szerint az európai gyomornak még nem is túl ízletes – italként kerül a komoly kínálatú delikát üzletek polcaira.

A Jubaea chilensis állománya a megfogyatkozott, a Természetvédelmi Világszövetség Vörös Listáján a veszélyeztetett kategórián belül a legenyhébb, sebezhető besorolást kapott. Azért nyugalomra semmi ok, hiszen ez annyit jelent, hogy természetes környezetében valószínűleg a kihalás szélére fog kerülni.

Minthogy divatos növény, sokan szaporítják, teljesen biztosan nem fog kihalni, és majd jól vissza lesz telepítve, ha mégis elfogyna Chilében...

Sabal minor - lassan, de biztosan...

A pálmák között a leghidegtűrőbbnek tartott faj, ezért – amióta egy kicsit komolyabban foglalkozom a pálmafélékkel – nagy figyelmet szentelek a Sabal minornak.

Az első növényem a budapesti Füvészkertből származik, majd két német és egy belga kereskedőtől, illetve egy spanyolországi nyaralásból származó magból is csíráztattam. Meglepő módon szemmel látható különbség van már a fiatal növények között is, a teljesen egykorú és azonos feltételek mellett nevelt példányok színe eltér.

A törpe szabalpálma (vagy törpe kúszópálma, vagy kúszó szabalpálma... vagy leginkább nevezzük nevén: Sabal minor) lassú fejlődésű, föld alatti vagy alacsony törzset fejlesztő pálmafaj. Legyező alakú levelének színe a sötétzöldtől a kékeszöldig változhat. A kékesszöld színt a levél viaszoltsága adja, amely nyáron védi a növényt a kiszáradás ellen. A levéllemez mélyen hasított, merev, és akár 60-120 cm átmérőjű is lehet. Virágzata többszörösen elágazó, apró virágai fehér színűek, jelentéktelenek. Terméseinek színe kezdetben világoszöld, majd a teljes éréskor feketére vált.

Virágzó Sabal minor

A semleges kémhatású, üde, tápanyagban és humuszban dús talajokat kedveli, de elviseli a kötöttebb meszes és az enyhén savanyú talajokat is. Természetes élőhelyén, a Mississippi-alföldön, a Parti-síkságon és a Florida-félszigeten a folyóvölgyek agyagos homokjától, a Mississippi által lerakott ártéri löszön át a kiterjedt amerikai bükkösök erdőtalajáig megtalálható. Ez utóbbi a legkedvezőbb a számára.

Sokszor közvetlenül a folyók, patakok árterében vagy mocsaras környezetben él, így jól viseli az időszakosan levegőtlenné váló, nedves talajokat.

Fényigénye nem túl nagy, mert a zárt lombkoronájú erdőkben kevés, szórt napfény jut csak az aljnövényzet szintjére, ahol a törpe kúszópálmák élnek. Ennek ellenére hatalmas, zömök bokorszerű példányok élnek teljes napon is, de ennek fontos feltétele a jó vízellátottság, mert a kifejlett növények hatalmas levéllemezei nagy felületen párologtatnak.

A nagy elterjedési terület változatos környezeti viszonyaiból kitűnik, hogy nem túl érzékeny, jó alkalmazkodóképességű pálmafajról van szó. Egyes elszigeteltebb, Oklahomában és Észak-Karolinában élő populációi jól ellenállnak a zordabb hidegnek is. Az amerikai szakirodalom bővelkedik hidegtűrési adatokban, több államban, így Oklahomában és Kansasban is mértek már -20 °C fokot meghaladó hideget olyan tesztnövények mellett, amelyek szabadföldben, takarás nélkül vészelték át a telet.

A hazai télnek elvileg a legesélyesbben ellenálló Sabal minor 'Louisiana' – egy kis technológiai hiba miatt – nálam már -8 °C-on fagyási sérülést szenvedett a növényházban, ami azért is meglepő, mert szinte minden, a Sabal fajokkal komolyan foglalkozó amerikai kertészet a kiváló hidegtűrése miatt ajánlja. A beszerzőforrásomat persze hiába faggattam a magok pontos származásáról, Ő is ezen a néven vásárolta. Néhány év vagy évtized alatt kiderül majd az igazság, ha megmarad, akkor a louisianai törpe szabalpálma elvileg alacsony törzset növeszt majd, akárcsak a Jean Lafitte Nemzeti és Történelmi Park mocsaraiban...

Első az egyenlők között...

Primus inter pares

Az első Magyarországon kiültetett pálmákat a budapesti Füvészkertben láttam, ahová nem csak a növények, hanem A Pál utcai fiúk című regény miatt is mentem. Kíváncsi voltam rá, hogy olyan-e a kert, mint ahogyan azt gyermekkoromban elképzeltem... Hát nem olyan. Nagyobb területre számítottam, nagyobb növényházakra, és persze nem gondoltam, hogy egy kultúrtörténetileg ilyen fontos kert – bizonyára a pénzhiány miatt – ennyire elhanyagolttá válhat. Igazából csalódást okozott az akkor még eléggé leromlott állapotú intézmény.

Azóta sok minden változott, a kertet folyamatosan átépítik, rendbehozzák az épületeket, jelenleg éppen az 1865-ben épült műemléki védettségű Pálmaház és környéke újul meg a kb. 1 évig tartó rekonstrukció során, közel 400 millió forintos uniós támogatásból. Remélhetőleg 2011 augusztusában újra megtekinthető lesz...

Az 1986-ban telepített Trachycarpus fortunei csoport a budapesti Füvészkertben

Az ELTE Botanikus Kertjét vezető Dr. Orlóci László egyike azoknak a szakembereknek, akik elsőként foglalkoztak egyes hidegtűrő pálmafajok kiültetésével, a Pálmaház előtti kínai kenderpálmák (Trachycarpus fortunei) pedig a legrégebben kiültetett példányok közül valók. De nem csak a Füvészkertben történtek hasonló kísérletek, Dr. Debreczy Zsolt a Corvinus Egyetem Budai Campusát övező Budai Arborétumba is telepített a növényből, továbbá Ács Antal a Varga Márton Kertészeti és Földmérési Szakképző Iskola gyűjteményét, Forró Marianna pedig a Pécsi Tudományegyetem Botanikus Kertjét gazdagította a kínai kenderpálmával. Természetesen a növénygyűjtőket is rabul ejtette a különös faj, magánkertekben is jó pár példányt nevelnek évtizedek óta.

A Trachycarpus fortunei beszerzése 30 évvel ezelőtt nem volt annyira egyszerű, mint most, amikor gyakorlatilag bárki vehet a növényből az első közelébe eső kertészeti- és barkácsáruházból vagy valamelyik lerakatból. A kérdés csupán az, hogy sikerül-e életben tartani a növényt a hosszú hideg és párás télen temperált hőmérsékletű takarás nélkül, vagy csak a fűtött épületek védelme és a különleges mikroklíma adtak esélyt a pálmák túlélésének.

A kenderpálma – egyelőre – nem lett a kertek gyakori növénye, télen sokszor pusztul el a csúcsrügy a levelek közé szivárgó majd jéggé váló csapadéktól vagy a fóliatakarás alatt gombás fertőzéstől. A hazai nyár gyakran rövidnek bizonyul arra, hogy a növény regenerálódjon a téli sérülések után, és így az a gondoskodás ellenére is legyengül. Nyilván nem teljesen véletlen, hogy nem a pálma lett a fehérre meszelt parasztházak portájának jellegzetes növénye, hanem az ütött-kopott fazékban virító muskátli, ami ugyebár szintén egy egzóta Dél-Afrikából, csak már megszoktuk jelenlétét...