Pálmaligetet Magyarországnak

– vészfűtés nélkül –

Az időjárás előrejelzés szerint március közepére ismét éjszakai fagyokkal és hóeséssel kell számolni, amit most a 20 fokban egyáltalán nincs kedvem még elképzelni sem. Ma délután ünnepélyesen kikiáltottam a 2013. évi tavasz beköszöntét, és elkezdtem a pálmák téli védelméül odahordott mintegy köbméternyi falombot szétteríteni.

Az igazán enyhe tél miatt nem meglepő, hogy végzetes kár nem érte a növényeket. A teljesen esélytelennek gondolt növények persze hozták a jóslatot, megcsúnyultak. Ezen a télen a kert legkitettebb részén, kb. két méter magasban mért legalacsonyabb hőmérséklet is csak -10,4 fok volt, ami egy kellemes 8a USDA zónának felel meg. Ennyi pedig előfordul még Rómában is, ahol a botanikus kertben pár száz évvel korábban ültették el a nálam is megtalálható pálmákat. Ott mondjuk megmaradnak még a Phoenix és Washingtonia fajok is...

A Római Botanikus Kert – na ilyen itt biztosan nem lesz mostanában, és talán nem is kell
(csak savanyú a szőlő)

Fotó: Andrej Paušič

Azt eddig is jól tudtam, hogy lehet Magyarországon kiültetve pálmákat nevelni (és ezt számtalan példa bizonyítja is), de valahogy 2012 tavaszáig komolyabban nem álltam neki az ültetésnek. Nem tudom miért. Pedig már 2006-ban azt írtam nyitószövegként a szép múltú Pálmaliget Magazinban, hogy:

"Lassan négy évtizede foglalkoznak Magyarországon tudatosan egyes pálmafajok kerti nevelésével. Az első hallásra hihetetlennek tűnő ötlet hátterében többek közt a Trachycarpus fortunei (Kínai kenderpálma) áll, melyet szerte Európában egyre több kertben ültetnek Svédországtól Bulgáriáig. Mint a faj magyar neve is mutatja, Kínából származik, de miután viszonylag könnyen nevelhető, számos országban ültetik kertekbe, parkokba. Már a 19. században megpróbálták a Trachycarpus fortunei egyes példányait holland és angol botanikus kertekben szabadon nevelni, de ezen országok éghajlata nagyban eltér a miénktől. Mára jó néhány magángyűjtemény büszkélkedhet nálunk is idősebb, kifejlett példánnyal. Elsősorban azokon a területeken tud szépen fejlődni, ahol vagy a helyi mikroklíma ezt lehetővé teszi (borvidékek déli lankái, nagyvárosok), vagy ahol ezt megteremtjük számukra. Tehát nem elképzelhetetlen nálunk sem egy olyan köztéri park, ahol az általánosan ültetett díszfák mellett pálmák is állnak...."

Szóval pótoltam a hiányosságot, és kiültettem kb. 25 db növényt, jó pár fajból. Némelyik kapott téli védelmet, pár pálmával pedig csak annyit törődtem, mint ha valami közönséges díszcserje lenne. Ha jobban meggondolom a dolgot, számítottam némi kiesésre, most mégis örülök, hogy a "kezdőcsapat" a pályán maradt. Természetesen lesznek az idén új belépők is.

A kenderpálmák pontosan úgy néznek ki, mint ősszel, köszönik megúszták. Ezeknek a növényeknek a kiültetéséről már annyi tapasztalat van, hogy nincs is mit túlragozni a szívósságukon. Ami érdekesebb, hogy néhányat napos helyre ültettem, télre nem árnyékoltam, illetve semmilyen téli védelmet nem kaptak, és így is sértetlenek maradtak. 

Tökéletes állapotú japán kenderpálma

(amit régen Trachycarpus wagnerianusnak hívtak)

A törpe szabalpálma (Sabal minor) és a texasi kúszópálma vagy brazoria szabalpálma (Sabal × texensis) vastag falomb alatt csapadékvédelemmel telelt, téli árnyékban. Itt is elsőre minden rendben van, bár tavaly az egyik kb. 10 éves szabalomnál április-május környékén jött ki a középső levél, és kezdett lassan de biztosan elfolyósodni az egész csúcsrügy, szóval még bármi megtörténhet. Most egy kis gombaölőszerrel megtámogattam őket.

Sabal × texensis, háttérben Sabal minor

A fiatal  mexikói kék pálma (Brahea armata) és a kék tűpálma (Trithrinax campestris) alsó levelei sérültek, leszáradtak. Ettől még élnek, viszont nem vagyok biztos benne, hogy a kimondottan lassú növekedésük miatt látványosan fejlődnének ebben az évben. Meglepő az is, hogy kibírták, igazából nem nagyon számítottam rá.

Brahea armata tűrhető passzban

A chilei mézpálma (Jubaea chilensis) úgy néz ki, mint a növényházban telelt társai, konkrétan semmit sem reagált a télre. Helyes, ez a dolga a leghidegtűrőbb szárnyasan összetett levelű pálmának.

Sajnáltam volna, ha ez a Jubaea kipusztul...

A gyapjas zselépálma (Butia eriospatha) már akkor is csúf volt, amikor kiültettem, az általános tápanyaghiányos fizimiskájával nekifeszült a télnek, és meg is úszta. Azt gondoltam, hogy még a szobában is elpusztulna. A hiánytüneteivel eddig nem tudtam mit kezdeni, kapott a kiültetéskor érett szarvasmarhatrágyát, aztán némi szabályozott tápanyagleadású, mikroelemeket is tartalmazó műtrágyát, de semmi. Az idén bevetem a  Zöldítő komplex nevű folyékony lombtrágyát, teszt a lelke mindennek...

Ennél láttam már jobb állapotú Butia eriospathát is

Tökéletes állapotban megmaradt az európai törpepálma (Chamaerops humilis) néhány példánya is, pedig ez a faj a téli csapadékra elég érzékeny. Az alapfaj mellett kiültettem két marokkói változatot (C. h. var. argentea), az egyik kész borzadály, a másikon nincs sérülés. Ez van, az egyedek között is komoly különbségek lehetnek.

Chamaerops humilis alapfaj, teljesen rendben van

És végül a fonalas legyezőpálma (Washingtonia filifera), ami óriás liebling lenne, ha nem zuhanna meg az első komolyabb fagytól. Talán szárazabb körülmények között többet bírna (és bír is ki sokhelyütt), meg az idősebb növények is ellenállóbbak, de továbbra is tartom, hogy ezzel a növénnyel csak annak érdemes a kiültetéssel kísérletezgetni, aki amúgy is a kuka mellé tenné... Persze lehet fölé mobil fóliasátrat építeni, amely télen vészfűtés segítségével megvédi a növényt a fagytól, de ez így túl egyszerű lenne. Az én növényem az összes levelét elveszítette, centiről centire vágtam vissza a levélalapokat, hogy megtaláljam a sértetlen részt. Lehet, hogy kihajt... Szent György napjára kiderül.

Washingtonia filifera, pontosabban ami megmaradt belőle.

Szerencsétlen torzó...

Trachycarpus wagnerianus - egy ippon Nipponból*

*a címben szereplő borzalmas szóviccért én kérek elnézést... :-)

A Trachycarpus wagnerianus Japánból került Európába a 20. század elején. Természetes előfordulásának helyszínére (feltéve, ha egyáltalán létezik ilyen) és vadon termő példányaira nincs igazán szakirodalmi hivatkozás, az viszont bizonyos, hogy több száz éve termesztik a szigetországban, ahonnét gyűjtők és kereskedők közreműködésével jutott el a világ számos országába. Nevét a német származású Albert Wagner kertészről, kapta, aki a pálmát elsőként hozta Európába. Az első szállítmányt Ludwig Winter (1846-1912), német származású botanikus és kerttervező vásárolta meg. Az ő személye a szukkulensek és a pálmafélék európai tájépítészeti felhasználása szempontjából különösen jelentős, kertjeiben gyakran helyet kapott a kaktuszok, yukkák és agávék mellett a Jubaea chilensis, Phoenix canariensis és P. dactylifera, Brahea armata, Washingtonia filifera és természetesen a Dél-Európában gyakran ültetett Chamaerops humilis is. Észak-Olaszországban a Liguri Riviérán számos villa kertje őrzi munkáját az azóta óriásokká fejlődött pálmákkal.

Látványos a különbség a Trachycarpus wagnerianus (bal)

és a Trachycarpus fortunei (jobb) között

Az első leírás Trachycarpus wagnerianus néven az olaszországi Webbia növényrendszertani és földrajzi magazinban jelent meg, egy évvel a leíró, Odoardo Beccari (1843 – 1920) halála után. Beccari jó néhány pálmafajt fedezett fel, de a természettudós legismertebb és leglenyűgözőbb felfedezése nem egy pálmaféle, hanem a meghökkentő megjelenésű titánbuzogány (Amorphophallus titanum), amely nemzetségnevének etimológiai fejtegetésébe – rövid gondolkozás után talán nyilvánvaló okokból – most nem kezdenék bele…

A genetikai vizsgálatokra épülő törzsfejlődéstan, úgy tűnik, cáfolja azt az állítást, mely szerint a japán kenderpálma esetében külön fajról lenne szó. Pedig a megjelenésében a kínai kenderpálmától igen különböző növény a legújabb kutatások és a filogenetikus rendszertan szerint a Trachycarpus fortunei egy alfaja (Trachycarpus fortunei ssp. wagnerianus) vagy változata (Trachycarpus fortunei var. wagnerianus) lehet csak.

Alacsony pálma, a kifejlett példányok leggyakrabban 3-4, legfeljebb 6 méter magasságúak. Levelei a kínai kenderpálmáénál kisebbek és merevebbek, a megközelítőleg 60 cm átmérőjű levéllemez levélsugarai pedig szinte soha nem törnek meg még az erős szélben sem.  A levél színe a mélyzöldtől a kékeszöldig változhat. Törzsét a többi Trachycarpus fajhoz hasonlóan levélnyélmaradványok és kenderhez hasonlatos rost burkolja.
A hidegtűrés tekintetében nem kell sokat aggódni érte a telepítése során. Télen a gyökérzetének védelme érdekében a talajfelszín takarásával és a szokásos csapadékvédelemmel könnyen életben lehet tartani szabadföldben is.

Jubaea chilensis - lassan, és bizonytalanul...

Nincs különösebb elkötelezettségem kimondottan a toll-levelű pálmák felé, de ha már egy kertrészletet szinte kizárólag pálmafélékkel szeretnék betelepíteni, akkor jól jöhet a változatosság. A legjobb hidegtűrésű, legyező levelű Chamaerops és Trachycarpus fajok mellett a túlélésre legesélyesebb a már említett Sabal minor, amely ámbár átmenetet alkot a szárnyalt és a tenyeresen szeldelt levelű növények között, de megjelenésében inkább ez utóbbira hasonlít. Így igazából egy növény jöhet szóba, a dél-amerikai származású Jubaea chilensis (chilei mézpálma, chilei borpálma), amely – tudományos neve után talán nem meglepően – Chile endemikus növénye. Az országon belül több régióban is előfordul, az Andokban 1500-2000 méteres magasságáig is megtalálható. Európában Franciaország déli részén, Spanyol- és Olaszországban is találhatunk idősebb példányokat, és mivel a szárnyalt levelű pálmák közül a legjobb(nak tartott) hidegtűréssel rendelkezik, ezért sokan megpróbálják szabadföldben nevelni a mediterráneumtól jócskán északabbra is, több- de leginkább kevesebb sikerrel.

Itt még Jubaea spectabilis néven,

Meyers Konversations-Lexikon, 1888 12.637b

Robosztus törzsű pálma. Levelei sötét- vagy kékeszöld színűek, kifejlett korában 2-4 méter hosszúságúak és 50-60 cm szélesek. Szürke színű, sima felületű törzse néhány száz év alatt könnyen eléri a másfél méteres átmérőt és a 25-30 méteres magasságot. A növény normálisan 40-60 év alatt válik kifejlett gyümölcstermő példánnyá. Szaporítása nem egyszerű, a magok csírázási ideje néha több évben mérhető. 

Nem kell komoly stresszt okozni a chilei mézpálmának, hogy a csúcsrügy sérüljön. A kiültetés előtt álló, megközelítőleg 8 éves növényem nem csak a fajra jellemző, borzasztóan lassú fejlődés miatt kis méretű, hanem azért is, mert 3 egymást követő télen komoly sérülést szenvedett az említett növekvő csúcs. Nem  túl szakszerű kifejezéssel: kijött a közepe. Ez egy olyan határ a pálmaféléknél, ahonnét ritkán lehet megmenteni a növényt. Valahogy megmaradt, és most majd újból bizonyíthat.

Természetes élőhelyén a pálma nedvéből szirupot és bort készítettek, és a chílei Nemzeti Erdészeti Szövetség (CONAF) engedélyével készítenek ma is. Ez a folyamat a fa pusztulását okozza, mert éppen a nem újuló lombkoronát kell hozzá levágni, csúcsrüggyel együtt. A nagyobb méretű növényeknél a folyton felsértett vágási seb helyén 6 hónap alatt több száz liter cukorban gazdag nedv távozik, amely erjesztve, nagyon titokzatos körülmények között feldolgozva méreg drága  – és az elmondások szerint az európai gyomornak még nem is túl ízletes – italként kerül a komoly kínálatú delikát üzletek polcaira.

A Jubaea chilensis állománya a megfogyatkozott, a Természetvédelmi Világszövetség Vörös Listáján a veszélyeztetett kategórián belül a legenyhébb, sebezhető besorolást kapott. Azért nyugalomra semmi ok, hiszen ez annyit jelent, hogy természetes környezetében valószínűleg a kihalás szélére fog kerülni.

Minthogy divatos növény, sokan szaporítják, teljesen biztosan nem fog kihalni, és majd jól vissza lesz telepítve, ha mégis elfogyna Chilében...

A hely és a növények kiválasztása

A kertemben van egy kissé rendezetlen sarok. Évek óta tervezem, hogy oda biztosan egzóták kerülnek, mert az a kert legmelegebb része...

Több évtizeden keresztül a 30-40 négyzetméteres területen elvadult orgonabokrok voltak, amelyek alatt borostyán kúszott. A bokrokat folyamatosan visszavágtam, a feltörő sarjakat ritkítottam, de az idősebb orgonák végül inkább hasonlítottak torzókhoz, mint díszcserjékhez, ezért egy meleg februári napon – pár héttel ezelőtt – végleg elköszöntem tőlük.

A sűrű bokor, a megközelítőleg 3%-os keleti lejtés, a jó benapozottság, a lehullott és soha el nem takarított lomb illetve a magas szervesanyagtartalom miatt itt volt eddig a legmelegebb a kertben. A hűvös reggeleken, amikor szinte mindenhol dér borítja a füvet, igen feltűnő, hogy ezen a folton élénkzöld és a száradt lombtól barna minden. Pár évvel ezelőtt ezért került tesztnövényként ide kiültetésre néhány kínai kenderpálma magonc, amelyekről valahogy mindíg elfeledkeztem, és ezért sem téli takarást, sem öntözést nem kaptak a bokrok tövében. Most ismét megtaláltam őket, semmi fagyási sérülés sincs rajtuk, de nagyon lassan fejlődnek.

A (sok)mindent túlélő magoncok

Tehát erre a területre költöznek ki a növényházból a következő fajok néhány hónap múlva:

Brahea armata - Mexikói kék pálma

Butia eriospatha - Zselé- vagy kocsonyapálma

Chamaerops humilis - Európai törpepálma

Jubaea chilensis - Chilei mézpálma

Nannorrhops ritchiana - Mazari pálma

Sabal minor - Törpe kúszópálma

Sabal minor 'Louisiana' - A törpe kúszópálma Luisiana államból származó, elvileg hidegtűrőbb formája

Sabal x texensis - Erről senki sem tudja, hogy mi, majd kitérek rá egy későbbi postban

Trachycarpus fortunei - Kínai kenderpálma

Trachycarpus 'Manipur' (amely nem annyira tudományos, inkább fantázianév, talán a Trachycarpus martianus egy formájáról van szó)

Trachycarpus nanus - Törpe kenderpálma

Trachycarpus sp. Nainital (sokáig T. takilnak hittem, de minden bizonnyal T. fortuneit takar a név)

Trachycarpus takil - Indiai kenderpálma

Trachycarpus wagnerianus - Japán kenderpálma (vagy fortunei var. wagnerianus, ha így szimpatikusabb)

Trachycarpus wagnerianus x fortunei (amely sokhelyütt 'takagii' néven szerepel)

Trithrinax campestris - Kék tűpálma

Washingtonia filifera - Fonalas legyezőpálma

Vannak köztük fiatal magoncok és 10 éves növények is. Szinte teljesen egyértelmű számomra, hogy melyik marad majd meg, így a kimondottan lassan fejlődő Trithrinaxból azért kerül ki fiatal példány, hogy kisebb legyen a kár a növénygyűjteményemben, a Washingtoniából pedig azért, mert szerintem teljesen esélytelen szerencsétlen. Utóbbi szegény csak azért került be a csoportba, mert az online piactereken szinte mindenki "télállónak" és "fagytűrőnek hirdeti".

Ez végülis igaz, hiszen tudom, hogy van tél Argentínában és Nyugat-Arizónában is – csak az egy kicsit más mint a miénk –, a fagypont pedig a szó szoros értelmében az a hőmérséklet, amelyen egy anyag (jelen esetben a víz persze) folyadék halmazállapotból történő megszilárdulásának átmenete egyensúlyban van. Ez utóbbit akárhogy csavarintom, az a 0 °C. Fagytűrő tehát a pálma, ha kibírja a -1 fokot. Csak hát Magyarországon ennél egy kicsit hidegebb is szokott lenni...