A következő címkéjű bejegyzések mutatása: hidegtűrő pálmák. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: hidegtűrő pálmák. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. március 9., szombat

Pálmaligetet Magyarországnak

– vészfűtés nélkül –


Az időjárás előrejelzés szerint március közepére ismét éjszakai fagyokkal és hóeséssel kell számolni, amit most a 20 fokban egyáltalán nincs kedvem még elképzelni sem. Ma délután ünnepélyesen kikiáltottam a 2013. évi tavasz beköszöntét, és elkezdtem a pálmák téli védelméül odahordott mintegy köbméternyi falombot szétteríteni.

Az igazán enyhe tél miatt nem meglepő, hogy végzetes kár nem érte a növényeket. A teljesen esélytelennek gondolt növények persze hozták a jóslatot, megcsúnyultak. Ezen a télen a kert legkitettebb részén, kb. két méter magasban mért legalacsonyabb hőmérséklet is csak -10,4 fok volt, ami egy kellemes 8a USDA zónának felel meg. Ennyi pedig előfordul még Rómában is, ahol a botanikus kertben pár száz évvel korábban ültették el a nálam is megtalálható pálmákat. Ott mondjuk megmaradnak még a Phoenix és Washingtonia fajok is...

A Római Botanikus Kert – na ilyen itt biztosan nem lesz mostanában, és talán nem is kell
(csak savanyú a szőlő)
Fotó: Andrej Paušič

Azt eddig is jól tudtam, hogy lehet Magyarországon kiültetve pálmákat nevelni (és ezt számtalan példa bizonyítja is), de valahogy 2012 tavaszáig komolyabban nem álltam neki az ültetésnek. Nem tudom miért. Pedig már 2006-ban azt írtam nyitószövegként a szép múltú Pálmaliget Magazinban, hogy:

"Lassan négy évtizede foglalkoznak Magyarországon tudatosan egyes pálmafajok kerti nevelésével. Az első hallásra hihetetlennek tűnő ötlet hátterében többek közt a Trachycarpus fortunei (Kínai kenderpálma) áll, melyet szerte Európában egyre több kertben ültetnek Svédországtól Bulgáriáig. Mint a faj magyar neve is mutatja, Kínából származik, de miután viszonylag könnyen nevelhető, számos országban ültetik kertekbe, parkokba. Már a 19. században megpróbálták a Trachycarpus fortunei egyes példányait holland és angol botanikus kertekben szabadon nevelni, de ezen országok éghajlata nagyban eltér a miénktől. Mára jó néhány magángyűjtemény büszkélkedhet nálunk is idősebb, kifejlett példánnyal. Elsősorban azokon a területeken tud szépen fejlődni, ahol vagy a helyi mikroklíma ezt lehetővé teszi (borvidékek déli lankái, nagyvárosok), vagy ahol ezt megteremtjük számukra. Tehát nem elképzelhetetlen nálunk sem egy olyan köztéri park, ahol az általánosan ültetett díszfák mellett pálmák is állnak...."

Szóval pótoltam a hiányosságot, és kiültettem kb. 25 db növényt, jó pár fajból. Némelyik kapott téli védelmet, pár pálmával pedig csak annyit törődtem, mint ha valami közönséges díszcserje lenne. Ha jobban meggondolom a dolgot, számítottam némi kiesésre, most mégis örülök, hogy a "kezdőcsapat" a pályán maradt. Természetesen lesznek az idén új belépők is.

A kenderpálmák pontosan úgy néznek ki, mint ősszel, köszönik megúszták. Ezeknek a növényeknek a kiültetéséről már annyi tapasztalat van, hogy nincs is mit túlragozni a szívósságukon. Ami érdekesebb, hogy néhányat napos helyre ültettem, télre nem árnyékoltam, illetve semmilyen téli védelmet nem kaptak, és így is sértetlenek maradtak. 

Tökéletes állapotú japán kenderpálma
(amit régen Trachycarpus wagnerianusnak hívtak)

A törpe szabalpálma (Sabal minor) és a texasi kúszópálma vagy brazoria szabalpálma (Sabal × texensis) vastag falomb alatt csapadékvédelemmel telelt, téli árnyékban. Itt is elsőre minden rendben van, bár tavaly az egyik kb. 10 éves szabalomnál április-május környékén jött ki a középső levél, és kezdett lassan de biztosan elfolyósodni az egész csúcsrügy, szóval még bármi megtörténhet. Most egy kis gombaölőszerrel megtámogattam őket.

Sabal × texensis, háttérben Sabal minor

A fiatal  mexikói kék pálma (Brahea armata) és a kék tűpálma (Trithrinax campestris) alsó levelei sérültek, leszáradtak. Ettől még élnek, viszont nem vagyok biztos benne, hogy a kimondottan lassú növekedésük miatt látványosan fejlődnének ebben az évben. Meglepő az is, hogy kibírták, igazából nem nagyon számítottam rá.

Brahea armata tűrhető passzban

A chilei mézpálma (Jubaea chilensis) úgy néz ki, mint a növényházban telelt társai, konkrétan semmit sem reagált a télre. Helyes, ez a dolga a leghidegtűrőbb szárnyasan összetett levelű pálmának.

Sajnáltam volna, ha ez a Jubaea kipusztul...

A gyapjas zselépálma (Butia eriospatha) már akkor is csúf volt, amikor kiültettem, az általános tápanyaghiányos fizimiskájával nekifeszült a télnek, és meg is úszta. Azt gondoltam, hogy még a szobában is elpusztulna. A hiánytüneteivel eddig nem tudtam mit kezdeni, kapott a kiültetéskor érett szarvasmarhatrágyát, aztán némi szabályozott tápanyagleadású, mikroelemeket is tartalmazó műtrágyát, de semmi. Az idén bevetem a  Zöldítő komplex nevű folyékony lombtrágyát, teszt a lelke mindennek...

Ennél láttam már jobb állapotú Butia eriospathát is

Tökéletes állapotban megmaradt az európai törpepálma (Chamaerops humilis) néhány példánya is, pedig ez a faj a téli csapadékra elég érzékeny. Az alapfaj mellett kiültettem két marokkói változatot (C. h. var. argentea), az egyik kész borzadály, a másikon nincs sérülés. Ez van, az egyedek között is komoly különbségek lehetnek.

Chamaerops humilis alapfaj, teljesen rendben van

És végül a fonalas legyezőpálma (Washingtonia filifera), ami óriás liebling lenne, ha nem zuhanna meg az első komolyabb fagytól. Talán szárazabb körülmények között többet bírna (és bír is ki sokhelyütt), meg az idősebb növények is ellenállóbbak, de továbbra is tartom, hogy ezzel a növénnyel csak annak érdemes a kiültetéssel kísérletezgetni, aki amúgy is a kuka mellé tenné... Persze lehet fölé mobil fóliasátrat építeni, amely télen vészfűtés segítségével megvédi a növényt a fagytól, de ez így túl egyszerű lenne. Az én növényem az összes levelét elveszítette, centiről centire vágtam vissza a levélalapokat, hogy megtaláljam a sértetlen részt. Lehet, hogy kihajt... Szent György napjára kiderül.

Washingtonia filifera, pontosabban ami megmaradt belőle.
Szerencsétlen torzó...

2012. december 2., vasárnap

A pálmák téli védelme


A vegetációs időszak folyamán megfelelően gondozott növényekben a csökkenő hőmérséklet és a rövidebb nappalok egy sor élettani változást eredményeznek. A hűvösebb éghajlaton honos pálmák valamelyest felkészülnek a télre, de a magyarországi klíma több szempontból sem kedvező a növények szabadban nevelésére téli védelem nélkül, ezért a fagyos éjszakák közeledtével a kiültetett pálmákat célszerű takarni. Ennek okait nem csak a hidegtűrésben, hanem a télállóságban kell keresni...

A hazai tél során több környezeti hatástól is meg kell védeni a pálmákat, ilyen elsődlegesen az alacsony hőmérséklet; az erős, szárító és hűtő északi szél; a hónyomás; az ónos eső; a késő téli, erősen fagyos éjszaka után a szikrázó napsütés; és ilyen lehet egyszerűen az eső is.

Kínai kenderpálma (Trachycarpus fortunei)
minimális téli védelemmel – igazából bírnia kell...

Az alacsony hőmérséklet: Éjszakánként gyakran csökken a hőmérséklet jóval fagypont alá. Egyes pálmák hidegtűrésük alapján képesek elviselni a -10°C hőmérsékletet, de a tartós -20°C az összes fajnak problémát okoz. Gondolom feltűnt, hogy nálunk pedig van ilyen is. Lehet az alacsony hőmérsékletet mérsékelni a talaj takarásával, így védve a gyökérzónát, takarni a növény törzsét, esetleg egyszerűen növényházat építeni a pálma köré, kivezetett és szabályozható központi fűtéssel, mint a Budapesti Füvészkert Phoenixeinél vagy egyszerű vészfűtéssel a kifejezetten hideg hőmérséklet esetén. Ez utóbbira számtalan lehetőség van a termosztáttal összekötött elektromos fűtőkábeltől a PB gázzal üzemeltetett hőlégfúvóig vagy infrasugárzóig. Nincs jó vagy rossz megoldás, csupán egyetlen dolgot kell figyelembe venni a biztonságos üzemeltetés mellett, hogy a pálma megmaradjon tavaszig. Lehetőleg élve.

A téli szél: Normális esetben olyan helyre történik a pálma kiültetése, ahol ezzel a problémával nem kell számolni. Ha mégis, akkor a szárító és hűtő szelet mérsékelheti vagy megfoghatja egy deszkapalánk, árnyékoló háló, nádszövet… vagy tessék beültetni tavasszal a növény környezetét örökzöld növényekkel. A babérmeggy (Prunus laurocerasus) például kiváló háttérnövény lehet…

Texasi kúszópálma vagy brazoria szabalpálma (Sabal × texensis)
bár szélvédett helyen van, a mélyen leszúrt bambuszkaró biztosan a növény fölött tartja a takarást

A hónyomás:  Az 1 cm frissen hullott hó átlagosan 1 mm folyékony halmazállapotú csapadéknak felel meg, így rövid számolás után kiderül, hogy az 1 cm hóréteg  1 m²-en megközelítőleg 1 kg tömegű. Egy kifejlett Trachycarpus fortunei 80–90 cm átmérőjű levele, amelynek legyező alakját 40–50 db, 2,5 cm széles levélszegmens adja, kb. 0,3–0,4 m² felületű. Nyilván nem lehet ebből az elméleti számból pontosan következtetni arra, hogy az 5 cm hóréteg 2 kg tömegnyi terhelést ad egy levélnek, hiszen a levél előbb fog lehajlani, minthogy a hónyomás azt letörje… de a hó így is komoly kárt tehet a növényben.

Az ónos eső: A túlhűlt vízcseppekből álló csapadék a növény leveleire hullva gyakorlatilag azonnal megfagy, így összefüggő jégbevonatot képez. Ez viszont már terhelheti annyira a leveleket, hogy azok a levélnyélnél akár le is törjenek.

A tél végi erős napsütés: Télen a vízmozgás a növényben minimálisra csökken, a fagyos gyökérzónából pedig a víz a növény számára eleve felvehetetlen. Az erős napsütés hatására a levél felmelegszik, párologtatni kezd, és folyadék-utánpótlás híján vízhiány lép fel, és a pálma tulajdonképpen kiszárad.

Japán kenderpálma (Trachycarpus wagnerianus)
a merev háló körül legalább 40 cm magas a falomb, így lassan már a pálma sem látszik ki

A helyzet tehát nem egyszerű, de nem reménytelen. A legfontosabb, hogy olyan takarást biztosítsunk, amellyel megvédhető a növény a fenti hatásoktól.

A jó takarás alatt:
- nincs nagy hőingadozás. A kis légterű, teljesen zárt és árnyékolásmentes fóliatakarás alatt nappal 20 °C fölé mehet a hőmérséklet, éjszaka pedig vészfűtés híján csak néhány fokkal lesz melegebb, mint kívül. Csapadék és szél nincs ugyan, de a nagy hőingadozás és a szinte garantált gombafertőzés elég okot ad arra, hogy tavaszra egy mutatós sátor alatt gyönyörködjünk egy elszáradt pálmában.
- van légmozgás. Ez éppen a gombás fertőzések megakadályozása céljából szükséges. A gombásodás ellen célszerű ősszel és a napokig tartó enyhe időszakban felszívódó gombaölőszeres permetezéssel is rásegíteni.
- nincs erős napsütés. (a már részletezett okokból)
- nincs téli csapadék. A hónyomás és az ónos eső így nem tesz kárt a pálmában, továbbá  a levélnyélen a pálma növekvő csúcsához csorgó víz megfagyása esetén nem fagyasztja szét az egyetlen csúcsrügyet, amelyből a növény levelei esetleges elvesztése során megújulni képes.

Időszakosan persze lehet, sőt kell is teljesen zárt takarást alkalmazni, hiszen az esetleges (vész)fűtés másképp nem lesz hatékony.

A többször említett tesztem során a kiültetett növényeket nem fűtöm. A talajt 40 cm vastagon takartam falombbal. A pálmák köré vont merev műanyag háló azt a célt szolgálja, hogy megtartsa a pálma fölé helyezett fóliát (amely képen még nincs), és lehetőséget biztosít arra is, hogy rögzíteni lehessen hozzá a későbbiekben egy fehér színű, szövött, műanyag zsákot, ha nagyon komoly hideg lesz. Biztosan a kert legszebb téli dísze lesz egymás mellett a kukoricászsák-oszlopcsarnok…

2012. július 1., vasárnap

USDA zónák – Szükséges, de nem elégséges…


Az Amerikai Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériumában (United States Department of Agriculture, azaz USDA) több évtizednyi meteorológiai adat felhasználásával kidolgoztak egy úgynevezett növény télállósági zónarendszert, és az ahhoz tartozó térképet (Plant Hardiness Zone Map, azaz PHZM). A télállósági zónák alapja, hogy egy adott földrajzi ponton mi a sokévi abszolút minimum hőmérséklet. Tehát, ha úgy vesszük: az a hőmérsékleti érték, amely a sok (vagy legalábbis több) egymást követő tél leghidegebb hőmérséklet átlaga. Egy borzalmasan életszerűtlen(nek tűnő), de könnyen érthető példával élve: ha az egyik télen -25 °C, a következőn pedig -5 °C volt a leghidegebb hőmérséklet (és mi vagyunk olyan balgák, hogy ebből a két értékből bármire is következtessünk), akkor ennek átlaga -15 °C, ergo a lenti táblázat szerint ezen a földrajzi ponton 7a/7b télállósági zóna van, tehát ki lehet ültetni a fügét. Persze nem, mert igen szépen el fog fagyni, ha jön ismét egy -25 °C-os tél, mert ez olyan szélső érték, amit sajnos nem visel el.
Szóval ez a zónabeosztás nagyon hasznos információ, ezért ennek figyelembe vétele egy növény életben maradása esetében mindenképpen szükséges, de nem elégséges feltétel…

Télállósági zóna
Hőmérsékleti tartomány (-tól; -ig)
0a
< -53.9 °C (-65 °F)
0b
-53.9 °C (-65 °F)
-51.1 °C (-60 °F)
1a
-51.1 °C (-60 °F)
-48.3 °C (-55 °F)
1b
-48.3 °C (-55 °F)
-45.6 °C (-50 °F)
2a
-45.6 °C (-50 °F)
-42.8 °C (-45 °F)
2b
-42.8 °C (-45 °F)
-40 °C (-40 °F)
3a
-40 °C (-40 °F)
-37.2 °C (-35 °F)
3b
-37.2 °C (-35 °F)
-34.4 °C (-30 °F)
4a
-34.4 °C (-30 °F)
-31.7 °C (-25 °F)
4b
-31.7 °C (-25 °F)
-28.9 °C (-20 °F)
5a
-28.9 °C (-20 °F)
-26.1 °C (-15 °F)
5b
-26.1 °C (-15 °F)
-23.3 °C (-10 °F)
6a
-23.3 °C (-10 °F)
-20.6 °C (-5 °F)
6b
-20.6 °C (-5 °F)
-17.8 °C (0 °F)
7a
-17.8 °C (0 °F)
-15 °C (5 °F)
7b
-15 °C (5 °F)
-12.2 °C (10 °F)
8a
-12.2 °C (10 °F)
-9.4 °C (15 °F)
8b
-9.4 °C (15 °F)
-6.7 °C (20 °F)
9a
-6.7 °C (20 °F)
-3.9 °C (25 °F)
9b
-3.9 °C (25 °F)
-1.1 °C (30 °F)
10a
-1.1 °C (30 °F)
+1.7 °C (35 °F)
10b
+1.7 °C (35 °F)
+4.4 °C (40 °F)
11a
+4.4 °C (40 °F)
+7.2 °C (45 °F)
11b
+7.2 °C (45 °F)
+10 °C (50 °F)
12a
+10 °C (50 °F)
+12.8 °C (55 °F)
12b
> +12.8 °C (55 °F)

Ehhez tartozik egy zónatérkép is, amelyet Magyarország viszonylatában Miklós Ákos Márton állított össze/alkotott meg… még 2007-ben. Persze ezer dolgot hozzá lehet fűzni – mint ahogy ez már meg is történt az Ákos részéről –, hogy „Igazán pontos térképet akkor lehetne készíteni, ha a legtöbb településről sok évtizedre visszamenőleg lennének hozzáférhető, feldolgozott adatok, és a legalacsonyabb értékek előfordulása idején ismeretekkel rendelkeznénk az adott nap, illetve hónap időjárási helyzeteiről, az inverzió, valamint a köd meglétéről. Ennek megfelelően lehetne kiszámolni, interpolálni egy ilyen térkép még mindig adathiányos területeit. A lenti térkép így legfeljebb csak támpontul szolgálhat.”


Magyarország USDA-zónatérképe (1973-2007-es adatok alapján, a kisugárzási inverziót és fagylefolyást figyelembe véve (Miklós Ákos Márton)

Ez alapján (is) kiváló Szekszárd fekvése, viszont a városon belül elképesztő (jó néhány zónányi) különbség van. Akár egy kerten belül is. Ráadásul kicsit bonyolódik még a rendszer, hiszen a növény hidegtűrését annak egyedi tulajdonságain (egészségi állapot, káliummal való ellátottság, kor, méret, pontos származási hely a természetes szelekció miatt…) kívül befolyásolja még a szél, a talajtípus, a talaj nedvességtartalma, a páratartalom, a hóborítottság, a téli napsütés, az alacsony hőmérséklet időtartama… és természetesen a mikroklíma is.

Tehát a télállósági zóna és a hozzá tartozó térkép csak útmutató, ennyi erővel a legszélsőségesebb értékhez kell(ene) igazítani a kert növényanyagát, mert különben a sok éve szabadföldben nevelt Trachycarpus fortunei a 100 éves hidegrekord egyetlen éjszakáján simán elpusztul. Na, erre szolgál a vészfűtés…
A pálmafélék zónabesorolásáról sok (néha ellentmondó) adat van. Amelyek bármilyen szinten is szóba jöhetnek Magyarországon a szabadföldi nevelésre (8-as USDA zóna, és az az alattiak), az Alain W. Merrow Betrock’s Cold Hardy Palms felsorolása alapján az alábbi táblázatban szereplők lehetnek. Szóval ez lenne (Merrow szerint) a leghidegtűrőbb pálmák listája, - bár én néhány adatot csípőből cáfolnék -:

Tudományos név
Magyar név
USDA zóna
Minimum hőmérséklet, amelyet sérülés nélkül elvisel
Arenga micrantha
tibeti cukorpálma
8B
-6,6
Butia 'Bonnettii' (B. capitata kertészeti változatának tartják)
Bonnettii zselépálma
7B
-12,8
Butia capitata
zselépálma
8A
-10
gyapjas zselépálma
8B
-9,4
Butia yatay
yatay szabalpálma
8B
-9,5
Butia x Jubaea (a Butia capitata és a Jubaea chilensis hibridje)

8A
-10,6
x Butiagrus nabonnandii (a Butia capitata és a Syagrus romanzoffiana hibridje)

8B
-7,2
európai törpepálma
8A
-8,8
chilei mézpálma
8B
-10
mazari pálma
8A
-12,2
Phoenix dactylifera
közönséges datolyapálma
8B
-6,7
krétai datolyapálma
8B
-7,2
tűpálma
7A
-15
Sabal 'Birmingham'
birminghami szabalpálma
6B
-18,3
Sabal 'Riverside'
Riverside szabalpálma
8B
-9,4
Sabal etonia
floridai bozótpálma
8B
-9,4
Sabal mexicana
mexikói szabalpálma
8A
-12,2
törpe szabalpálma
7A
-15
Sabal minor 'Luisiana'
louisianai törpe szabalpálma
7B
-14,4
Sabal palmetto
káposztapálma
8A
-11,7
Sabal rosei
pampai szabalpálma
8A
-10
Serenoa repens
fűrészpálma
8A
-9,4
Trachycarpus fortunei
kínai kenderpálma
8A
-12,2
Trachycarpus latisectus
Windamere kenderpálma
8A
-9,4
Trachycarpus nanus
törpe kenderpálma
7B
-13,9
Trachycarpus oreophilus
thaiföldi kenderpálma
8A
-10
Trachycarpus princeps
kőkapu kenderpálma
7B
-12,2
indiai kenderpálma
7B
-14,4
japán kenderpálma
7B
-10,5
kék tűpálma
8A
-10,6
Washingtonia filifera
fonalas legyezőpálma
8A
-11,1

Amúgy pedig a könyvben is szereplő, egy tizedes pontossággal megadott hőmérsékleti értékek miatt (ami a Fahrenheit [°F] átváltásából ered) leginkább kövezés járna, pláne, ha a szerző kimondja, hogy Jehova. (Ez persze nem blaszfémia, csak hirtelen feltört a tudatalattimból Brian és az Ő élete…). Úgyhogy a kövezéstől most eltekintek az amúgy kiválóan használható könyv többi infója miatt, illetve, mert nagyon békés ember vagyok, Love, Peace and Happiness…