2012. június 27., szerda

Folly Arborétum – Ékszerdoboz Badacsonyörsön


A fenyőfélék iránti érdeklődésem - a megboldogult Pálmaligetet Magyarországnak site szerkesztése mellett - egyértelműen a Folly Arborétumhoz köthető.
A Badacsonyörs fölé magasodó Kisörsi-hegy déli oldalán található, többnyire fenyőkből álló gyűjteményes kert szép példa arra, hogy lenyűgöző dolgok születhetnek állhatatosságból, türelemből és kitartásból, nem szükséges minden esetben a százmilliós EU-forrás…

Nagyon kíváncsi lennék az egykori pécsi orvos, Dr. Folly Gyula (1867-1915) környezetében élő emberek arcára, amikor közölte, hogy Ő márpedig mamutfenyőket, ciprusokat, cédrusokat és duglászfenyőket fog ültetni a hegyoldalra a cseres-kocsánytalan tölgyes helyére, nem pedig szőlőt. És az hagyján, hogy volt egy ember, aki kilógott egy kicsit a sorból az úri huncutságnak tűnő tervével, de a család tovább folytatta a nemes és egyben felelősségteljes feladatot: immáron negyedik generáció óta apáról fiúra, majd apáról lányra száll a kert fenntartása. Minimum tiszteletre méltó ez a családi identitástudat, Isten tartsa meg a jó szokásukat és persze azt a szokást is, hogy a belépőjegy mellé adnak egy pohár bort  a Folly-család pincészetéből!

Az arborétum területe az elmúlt évszázadban a néhány ezer négyzetméterről 3 hektárnál némileg nagyobb területűre bővült. Ez egy családi ház kertjének már nagy, arborétumnak pedig kicsi, de mint ahogyan ezt Gerd Krüssmann német dendrológus jegyezte meg a kertről:

"Das (Folly) Arboretum ist ein Schmuckstück - es ist
klein aber jedes Stück ist ein wertvoller Schatz."

azaz

"A (Folly) arborétum olyan mint egy ékszerdoboz - apró, de minden darabja kincset ér".

A gyűjtemény komoly fajgazdagsága mellett a kilátás miatt is érdemes felcaplatni a hegyoldalra, és azoknak a látogatóknak is kellemes programnak ígérkezik, akiket a „dendrománia” egyenlőre elkerült. Tehát irány a Balaton, és a Balaton-felvidéki borkóstolók, illetve a parton történő adott idő alatt való semmittevés mellett kötelező program az arborétum látogatatása… Bizony.


A hegyi mamutfenyő (Sequoiadendron giganteum) sajnos nem élt matuzsálemi kort

A platánkérgű fenyőt (Pinus bungeana) nem csak a katonai terepmintára emlékeztető törzse miatt nehéz megtalálni az arborétumban, a közlekedőutakról egyáltalán nem látható

Óriástobozú fenyő (Pinus coulteri) koronája - esküszöm, van benne rendszer. Hazánkban tobozai ritkán haladják meg a 3 kg-ot, ez pedig csupán egy kisméretű tégla tömege.

A hinduk szent fájának, a himalájai cédrusnak (Cedrus deodara) tobozai éretten széthullanak. 

Szóval ilyen a Folly Arborétum...

2012. május 23., szerda

Isten végez – Ő már csak ilyen...

… gondoltam mostanra sunyi módon befejezem a növénytelepítést, és majd jól bemutatom, hogy is kell ezt csinálni …

Egy darabig az elképesztő áprilisi kánikula miatt nem szerettem volna kihordani a növényeimet a növényházból. Igaz, a pálmáim kimondottan jól viselik a tűző napot, ettől függetlenül könnyen meg lehet égetni szerencsétleneket, ha minden átmenet nélkül kikerülnek a dupla fólia + dupla raschel-háló UV-védelme alól. Szóval megvártam a felhős időt. Két teljes napon keresztül pakolásztam kifelé a növényeket, és egyetlen, már-már mottószerűen hangzó és azóta is egyre gyakrabban eszembe jutó mondat járt a fejemben:

„egy átlagos háztartáshoz viszonyítva itt lényegesen több pálma van”.

A növénytelepítéssel némi átültetgetés, utazgatás és családi program miatt megcsúsztam. Nem kicsit, nagyon – ahogyan ezt egy keresztnévrokonom is mondotta volt némileg más aspektusban. Most pedig esik az eső. És tegnap is esett, és minden bizonnyal holnap is fog.

(És valóban zárójelben közlöm, hogy a fagyosszenteket célszerű megvárni az egzóták kiültetésével. A Pongrác, Szervác és Bonifác napok kellemetlenül el tudják rendezni a frissen kihajtott leveleket. A józan paraszti ésszel megáldott józan paraszt* még a paradicsompalántát sem ültette/ülteti ki május közepéig, hát még a Sabalokat és Butiákat. Bár hidegtűrés tekintetében van egy kis különbség…)
Amúgy nem tétlenkedtem, a yuccafélék már a helyükön vannak, ezt a mulcsozás után még képpel is illusztrálom majd… Szóval úgy terveztem, hogy május közepére kész vagyok, de mint olyan sokszor, volt, ki döntsön helyettem, és ez biztosan így van jól. A türelmetlen kertész meg menjen inkább tőzsdeügynöknek…

*mezőgazdasági termelő


Májusi eső a kínai kenderpálma (Trachycarpus fortunei) levélen.

A nagyon világos levelű növény az európai törpepálma marokkói változata (Chamaerops humilis var. argentea) (syn.: cerifera). Feltűnő, éjjel sem lehet belebotlani, mert visszaveri a hold fényét. És mert körbe van pakolva más növényekkel...

A bambuszok hajtanak, a jelenlegi hőmérséklet és páratartalom (25 °C és 70%) igen kedvező számukra. A képen egy kis termetű japán bambusz (Phyllostachys humilis) nódusza látható, alatta a szártagon jól látható hamvassággal. Amúgy Kínában (Sichuan) őshonos...

Szintén Phyllostachys humilis és dihidrogén-monoxid. Szóval vizes levél.
A kissé homályos makrón pár dolog azért kiválóan látható: a párhuzamos erezet és az azt összekötő harántágak. Ez a mozaikos érhálózat valamennyi hidegtűrő bambusz levelére jellemző.
A dihidrogén-monoxidért pedig elnézést kérek... :-)

2012. április 25., szerda

München – Sör, csülök, pálmaház…


Egy posztban képtelenség lenne bemutatni Bajorország fővárosát, sőt, még a folyamatosan változó Müncheni Botanikus Kertről is kényelmesen lehetne vezetni egy blogot, soha nem fogyna el a téma.
Az egy évszázados kert Európa legjelentősebb gyűjteményei közé tartozik. A 22 hektáron elterülő botanikus kert München Nymphenburg kerületében található, és mintegy 14000 növénynek ad otthont. Több mint 400000 látogatót vonz minden évben, akik órákat bolyonghatnak a 4500 m²-es növényház komplexumban, vagy az alpesi kertben, vagy a rózsakertben, vagy a Rhododendron ligetben… Még az egyszerű szemlélődőnek is könnyedén lesz fél napossá a program, de a fanatikusok inkább szánjanak rá egy hosszú hétvégét. Néhány fotó:

Páfrányok, ...

... trópusi pálmaház, ...

... szukkulensek, ...

... és cikászok, minden mennyiségben.

Dendrocalamus asper

Encephalartos hildebrandtii

És ez még csak a növényházon belül van. Aki nem hiszi, járjon utána, majd igyon egy maß-t a Hofbräuhaus földszintjén. Vagy inkább igyon kettőt.

2012. március 30., péntek

Picea smithiana – Smith emlékére

Többször is eszembe jutott már reflektorfényben lévő előadók kapcsán, hogy az alkotóknak vajh' állást kell-e foglalniuk (aktuál)politikai döntésekben a közönség előtt. Első körön azt gondolnám, hogy nem, legyen már magánügy… de az a szerencsétlen művész miről danolgasson, ha nem arról, ami őt igazán megérinti. (Amúgy Kovács Ákos nevűről jutott ez eszembe, aki annyira azért nem szerencsétlen, sőt igazán szerencsés, hogy életében felismerték a művészetét, vagy legalábbis azt, amit csinál. Még egy Kossuth-díjat is kapott ezért, és igazán jeles személyek adták, nyilván büszke is erre…)

És kerülhet egy alapvetően kertészeti blogra politikai színezetű post? Semmi keresnivalója nem lenne itt, úgyhogy inkább talán egy növényről, amely tudományos neve James Edward Smith (1759-1828) angol botanikusnak állít emléket:


Picea smithiana – Himalájai hosszútűs luc, himalájai csüngőágú luc

Ahogy az amerikai szitka-luc méreteivel, úgy ez a faj leghosszabbra növő tűivel tartozik a „legek” lucai közé. Jó helyen, üde talajon, hosszan csüngő ágaival az egyik legszebb luc: széles kúpos alakú, ívesen hajló vagy ereszkedő oldalvezérágairól a körben álló tűktől „hengeres” oldalhajtások omlanak alá. Hazája a Himalája, ahol Kasmírtól Nepálig, Tibetig terjed (2100-3600 m), és a termékeny völgyekben óriás fává (<60 m × <2 m) is megnőhet. Koronája kúpos vagy szabálytalan, külső kérge durván pikkelyes, világosbarna vagy szürke. Hajtásai világos sárgásbarnák, majd szürkék, kopaszak, tűlevelei a csavarvonalas rend szerint körben állók, a hajtás csúcsa felé irányulók, tűi (3,3–5,5 cm) hajlottak, négyélűek, nem feltűnően légzőnyílás-sorosak, fénytelen zöldek vagy hamvasak. Tobozai (10–18 cm) keskeny alapból szélesedők, inkább tojásdadok, zöldből, ritkábban bordó árnyalatból fényes világosbarnára érnek, pikkelyei ívesek, domborúak.

Picea smithiana


A Picea smithiana leírásának egyetlen forrása, amelyet szó szerint idéztem:
Dr. Debreczy Zsolt – Dr. Rácz István: Fenyők a Föld körül. Dendrológiai Alapítvány, Budapest 2000. ISBN: 9630058987

Fotó: Christopher J. Earle, www.conifers.org

2012. március 12., hétfő

Brahea armata – A mexikói ezüst

A Brahea armatáról szinte minden szakkönyvben, illetve a pálmafélék bemutatására szakosodott weboldalon ugyanazt a néhány mondatot találom. Érthető, hiszen a botanikai leírásban nem lehet nagy különbség a szerzők munkái között, viszont az „érdekesség” vagy „egyéb információ” bekezdésben sincs sok eltérés. Pedig én mindig erre vadászok, mert az, hogy a növény costapalmate levéllemeze hány szegmensből áll, csak néhány fanatikust érdekel. Viszont nagy az öröm, ha kiderül, hogy a Brahea armata magjának kivonata 5-alfa-reduktáz gátló hatású, így prosztata megnagyobbodás ellen használható, továbbá a kopaszodás ellen is hat, sőt a szer használata esetén hajvisszanövés tapasztalható. Igaz, potenciazavarokat okoz… Nem vagyok – egyelőre – negyven feletti, és a hajam is az átlagosnál sűrűbb, úgyhogy az 5-alfa-reduktáz-gátlás most még nem érdekel annyira, szóval keresem a „további infót”…

Nagyon virágzik
Fotó: L. R. Landrum

Etimológia. A Brahea nemzetség neve Tycho Brahe (1546 – 1601), dán származású csillagásznak állít emléket. Brahe eleinte – nyilván nagy tudományossággal – horoszkópokat készített. Sikerült is megjósolnia I. Szulejmán halálát, igaz, a szultán addigra már halott volt, mert Zrínyi Miklós, a szigetvári hős végzett vele. S.K. Ezért a bölcs jóslatért egy kedves rokona, Manderup Parsberg folyamatosan cukkolta, míg egy párbajban el nem döntötték, hogy valóban vicces-e a kései jóslat. A csillagász vereséget szenvedett, és orrából egy darabot otthagyott a párbajtéren, de igazi reneszánsz tudóshoz híven aranyból, ezüstből és rézből olyan műorrot csináltatott magának, amely teljesen bőrszerű benyomást keltett. Mondjuk nem ezért lett a nemzetség neve Brahea, hanem mert lenyűgöző tudású csillagász volt. Tycho Brahe halálának oka amúgy mindmáig tisztázatlan, egyes feljegyzések szerint egy féktelen tivornya eredményeként vizelési probléma lépett fel nála, és húgyhólyaggyulladásban halt meg. Ha tudta volna szegény, hogy a mennyi mindenen segít a Brahea armata magjának kivonata… A latin eredetű armata kifejezés különben fegyverest jelent, de ez csupán a levélnyél tüskézettségére utal.

A Brahea armata (közönséges nevén: sziklapálma, mexikói kék pálma vagy mexikói ezüst pálma…) Észak-nyugat Mexikó (Baja California, Sonora) mészköves sziklás sivatagjainak és Dél-Kaliforniának a jellegzetes pálmája. Természetes élőhelyén általában 9 – 12(15) méteres magasságot ér el. Törzse masszív, levélalap-maradványos, szürkésbarna színű, idősebb korában repedezett, és gyakran szoknyaszerűen borítják a leszáradt levelek. A törzs alapja sokszor kiszélesedik, átmérője eléri a 45 cm átmérőt. Costapalmate típusú induplikát levéllemeze viaszréteggel borított, hamvaskék vagy kékesszürke színű. A levél 1 – 1,2 méter átmérőjű és 40 – 50 szegmensből áll. 1,2 – 1,5 méter hosszú levélnyelének szélét lefelé irányuló hegyes tüskék borítják. A 4(4,5) méteres impozáns virágzata hosszan lecsüngő, kétivarú (hímnős) virágai sárgás krémszínűek. Gyümölcse 2,5 cm átmérőjű, teljes érésben sárga színű, barna foltozottsággal. Magja 18 – 22 mm nagyságú, barna színű.

Szaporítása –mint a pálmaféléknél általában – magvetéssel történik, a friss mag 12 – 16 hét alatt 25 – 30°C hőmérsékleten könnyen csírázik, csírázóképességét akár 3 évig is megőrzi. Eredeti élőhelyéből és származásából adódóan nagyon fényigényes faj, rövid szoktatás után a tűző napot kiválóan viseli. Magyarországon fűtött takarás nélkül eddig nem bizonyult télállónak, bár hidegtűrését az amerikai és az európai megfigyeléseken és kísérleteken alapuló szakirodalom is -12 – -15°C-ra becsüli.

A növény angol (blue hesper palm) és német (Blaue Hesperidenpalme) neve újabb kérdéseket vet fel. Vajon miért használják egy csillagászról elnevezetett nemzetségbe tartozó növénynél a hesper (hesperus, hesperis) kifejezést, amely a „nyugat” mellett Esthajnalcsillagot (Vénusz) jelent? Olyan szépen ragyog a növény levélüstöke a Los Angeles-i és Karl Marx Stadt-i, akarom mondani Chemnitz-i éjszakában? Az első helyes válaszadó kap egy fügét!